Partl Béla Péter
Találtam egy csodát, de a szívem nehéz,
Voltak álmok, de szertelökték,
Kapaszkodni akartam, de a lelkem fél,
Hogy rád pillantok, s te sem vagy többé.
Most úgy érzem, nem bírom tovább,
Kellene egy hely, ahol látnálak már,
A lelkem szabadulna, ott lenne veled,
A szívem széttiporja kicsiny testemet.
Olyan régen történt, hogy így éreztem,
Vágytam rá, de nem tudtam, hol leljem.
S mikor egy hihetetlen helyen találtam rá,
Most már tudom, Édesem. Szükségem van rád.
Megannyi százada, sok-sok éve már,
Van egy virág, ami sok évszázadra kiált.
Jelképe mindennek, ami jó és nemes,
Ártatlanul tiszta, hamvasan kecses.
Olvastam egyszer, hogy a szerelem fáj,
Hinni akartam, hogy lesz megnyugvás.
De hogy a betűkön át szeretni lehet,
Megtörtént, de hihetetlen mese.
Borongós őszi éjjelen angyalt láttam,
Először azt hittem, hogy csak a szemem játssza,
Üzenetet hozott, amit ma sem értek,
Odalépett hozzám s kezét a szívemre rakta szépen.
Kerestem egy csillagot, ami szabadon jár,
S egy olyan csodát találtam, akinek a mosolya száll,
Egyetlen pillanatra rád is néztem, hogy lássam,
Nem adom vissza, a szívembe zártam.
Hamvaimból feltámadtam, bocsáss meg nekem,
Félreértettelek, és most esdekel a szívem,
Annyira szeretlek, dalra fakad a lelkem,
És szerenádomtól lenne hangos az este.
Kóborló gondolatokban elveszek lassan,
Visszatekintek folyton, a soraidat halljam,
Vágyom arra, hogy írj és sose legyen vége,
Szünet nélküli ölelésben lenne részed.
Felnézek az égboltra, és gondolok rád,
Milyen is lenne, ha itt volnál?...
Világossá tetted. Nemet mondtál.
Hihetetlennek tartod! Én értem a szócskát.
Ne lepődj meg! Én is ismerem, használom is bátran,
Csak az a baj, hogy mindenre nemleges a válasz.
Mondd, hogy hallod a múltat, mikor becsukod a szemed?
Mondd, hogy mosolyogsz, mikor a múltad felnevet.
Mondd, hogy szerettél, sírtál, játszottál és éltél.
Ne szólj, csak figyelj, a múlt nem kísért rég.
Kortalan idő, hívlak most téged,
Meséld el nekem, milyen is volt az élet,
Régi idők hangja mind bennem száll,
De mondhatnám azt is, hogy az ifjúság.
Próbáltam mondani, de nem tudom,
A nyelvem hegyén olykor fájdalom,
Mondhatnám, de nem visz rá a lélek,
Kimondhatatlan szó vagy ellenérdek?
Hinni akartam, hogy nekem is lesz álmom.
Mindig úgy állok, hogy talán a következőt látom,
S mikor a szemem egy tekintetre néz,
Ha olyan a pillantása, akkor az arca beég.