Papp Viola
Int a Duna-part, gyér, lombtalan fák,
gályán ülnek a sápadt álmok.
Mint könnyű szivarfüst, száll a pára,
nyomod lépik új vadászok.
Ki nem mondott érzés
kelteget legbelül.
Előtűnik, bujkál,
lassan elém kerül...
Az ősz messze már,
nagy úr a hideg,
ághoz ág simul,
gyűrt levél zizeg.
Napfény voltál nekem,
gyermekkori álom,
eltitkolt pillanat,
halk sóhaj a számon.
Farsangi vigalom,
színes, téli játék,
olyan, mint egy titkon
elképzelt ajándék.
Van, hogy keskeny út visz,
egymás nyomán járunk,
óvatosan lépünk,
csak a fényre vágyunk.
Messze, messze, az út végén
óriási gömbbe zárva
csillog-villog hideg fénnyel
Hókirálynő palotája.