Paluska Jánosné
Kinyílt bazsarózsám
szép pünkösd hajnalán,
szirmai már ontják
az ünnep illatát.
Egyszer a kék léggömb gondolt egy merészet,
világot látni ment a csavargó széllel.
Bátran, kicsi léggömb, szállj velem magasra,
repüljünk együtt a tengereken túlra!
Nézzünk csak körül a mesék birodalmán,
ni, hogy csillog a Nap az üveghegy ormán!
Május itt van, megérkezett,
a szívembe kéredzkedett,
orgonámra telepedett,
illatokkal kecsegtetett.
Édesanyám csillagszemű,
mikor rám néz, csupa derű.
Bánatában, örömében
mindig csillag gyúl szemében.
Átszaladt kacagva
kertemen a tavasz,
barackfa virágok
kíváncsi szemekkel
ültek ki az ágra.
Ha szeretet volnék,
emberek szívében
puha fészket raknék,
életem végéig
ottan melegednék.
Megleltelek porosan, elfeledve,
mélyedben a múltat rejtegetted,
jöjj, piros fazék, állj régi helyedre,
rég táncoltatott gőz fedőt feletted.
Te, vasárnapi ebéd fő kelléke,
Istentől vagy hit által vezérelve.
Csendes fohászomban könyörgöm érettünk,
mert újra és újra rá kell, hogy döbbenjünk...
Női szívem néha dadogva dobogó,
ám lelkem kortalan, frissre csodálkozó
Csokoládészívet
ne adjál kezembe,
hűvös, öreg kezem
szíved melengesse,
ölelj, míg ölelhetsz,
csokoládészívet
ne adjál kezembe!
Legalább vasárnap
vedd le az álarcod,
tedd szabaddá magad,
hagyd a napi harcot!
Búgócsiga, nincsen lába,
mégis szédítő a tánca,
egyre forog, egyre gyorsul,
fánk is járja szalagostul.
Álmot láttam,
tapostam a sárban,
végül kilábaltam,
megmostam a lábam.