Paluska Jánosné
Szürke köpönyegből
bújt elő a reggel,
köd rejti az erdőt,
a nap álmosan kel.
Csendes jajszók erdejét járva
fogódzom egyre az imába,
- Istenem, segíts! - halk esengést
suttog a hajnali derengés.
Úgy dobog a kis szívem,
megkaptad a levelem?
Választ se írj, gyere csak,
várlak majd az ablakban.
Néztem az őszt délelőtt,
cinke ült a háztetőn,
ködlepelbe öltözött,
tollászkodva pöntyögött.
Amorf felhők kergetőznek,
Napba néznek, elrejtőznek,
báránykáknak beöltöznek,
felhővárba beköltöznek.
Bablevesbe, gulyásba,
csipetkét tégy a tálba!
Mérj ki tíz deka lisztet,
csipetnyi sót ráhintesz,
üssél bele egy tojást,
vizet nehogy adj hozzá!
Nagyanyámnak volt húsz lúdja
s egy férjhez menő lánya,
így hát libatollat gyűjtött,
hogy teljen dunna, párna.
Gurulnak a gyerekkönnyek...
- Gyere, kicsim, hadd törlöm le!
Bibis lett az apró lábod,
megpuszilom, hogy ne fájjon.
Lement a napocska,
nem forog a hinta,
elültek a lepkék,
nem kell a vacsora.
Csecsemőként nem tudtam még
felülni sem, járni sem,
mégis anyukám követtem,
a szemem csak rá figyelt.
Nagyapámnak volt két lova,
Csillag meg a Lenke,
kanalas kút friss vizéből
ittak reggel, este.
ukrajnai képek
Romok fölött csüggedő tábla,
itt utca volt valaha, házak,
törmelék közt árva zongorán
egy eltévedt noktürn futkorász.