Pálinkás István
Hiányzol énnekem minden pillanatban,
De én néked már csak egy kósza emlék maradtam...
Egy őszi napon a belváros közepén jártam,
S szembejöttél velem hosszú, barna ruhában.
Autóval szelem át a sűrű erdőt,
S szinte testemen érzem a bakonyi szellőt.
Szívem külseje napról napra egyre reped,
s lelkem minden egyes órájában csakis érted eped.
Ó, te, hosszú bársonycombú,
Ó, te, borvörös hajú, tündöklő dáma.