Palásti Tibor
Félő, hogy késő - (sosem késő, míg nem jő a pillanat, a végső) -
és már nem tudok "jó" lenni.
A jó kivételes. Jeles. A pillanat - a végső - nem jő. Már minden eleme
jelen-való, mint ama bizonyos görög fa-ló (fakó ló fakó
lovasa, csont kezében arató-vasa), melynek belseje ellenséggel van
tele. S
nem pillanat az; kezdete van csak, s nincs vége... elvont ez még...
Az arcodat nézem. A képét, csalfa mását.
A pillanat, mely adja az idő múlását.
Színek imitálnak anyagot s fényeket.
S nem adják vissza a valót, a lényeget.
Istenítélet. Isten itt? Élet? Isten itt él? Lett? Isten "itt"-é lett?
Várván, hogy a test kínja múlna,
kit látni vágytunk - elvakulva, most
bánván, ha látni újra.
...nem mindig. Ez nincs benne a könyvben.) Az érzés pedig - bárhogy mar -
semleges közönyben. A tömény eszencia a lényeg kivonata. Elveszett a...