Orosz Andrea
Borostyánba zárt tört-fehér liliom...
márványba véste magát a fájdalom,
hol szürke felhők közt szomorúság leng...
Ébredő hajnal tisztasága csókod,
ajkam érintő ajkad virágot bont.
Szótlanul ölelsz, dédelgetsz, ha fázom,
hozzám simulsz, ha melegségre vágyom.
Könnyű füst, baldachin,
csendesen, lágyan ring,
szunnyadó fák felett
ködlepel szendereg.
Erdő mélyén tiszta forrásvíz fakad,
bús patak kavicsot görgetve szalad,
suttogó fák alatt járatlan az út,
ásító kövek között messzire fut.
Képzelet szőtte álom a valóság,
és szótlanul ölel a hallgatag vágy,
ha gyengéden érintve átrajzolnád...
Érzelmek
...romantika ébred madárdallal.
Tört-fehér liliom keblén pihen...
majd kitárja kelyhét a szerelem.
Mint halovány ceruzarajz,
gyengéden ívelt vonalak,
színtelen árnyékok alatt
a szerelem ölbe bújtat...
Búcsút int a nyár
A lángvörös napkorong, mint fáradt csillag,
egymáshoz simuló felhők alatt ballag,
álmos szeme a végtelenbe réved,
nyugat felé tart, hol pihenőre térhet.
Katica
Harmatos fű, csöppnyi hinta,
mosolyogva pörög rajta.
Pöttöm, pöttyös szárnya libben,
táncot lejtve hozzám reppen.
Kertemben él Manó Panna,
arca édes, piros alma,
apró kontya aranysárga,
pitypang-szárral összefonva.
Nyári égbolton csillagot rejtő
tej-fehér csipkeszegély a felhő,
fodros lepelbe bújt, apró gyöngyszem...
Porlepte emlékek, kopott képkeret,
elhalkult ének, gyűrött hangjegyek,
múltidő a magány és a bánat,
mosolygó hold vet magának ágyat.
Pufók pofid hamvas barack,
málna-piros cseppnyi ajkad,
pöttöm nózid piciny, pisze,
mézmandula szemed színe.
Ólomszürke éjszaka, hideg szoba,
fájdalmas emlék szorít a sarokba.
Elhalkult ének hív, egy hamis dallam,
tétován kereslek, hogy mégis halljam.