Orbán László
Vége lett a hideg, téli hónapoknak,
Mikor az emberek fáztak és vacogtak.
Most eljött végre az áhított kikelet,
S egy fecskepár kis fészkébe megérkezett.
Mély csend lett a házunk körül,
A fecskék elmentek.
Tavasztól az eresz alatt
Oly sokat csevegtek.
Vigasztaljátok népemet!
Istenünknek beszéde kér,
Napjainkban annyi lélek
Oly kínos szorultságban él.
Dicsőség és hála mennyben az Istennek,
Ki értelmet adott a mi szíveinknek,
Hogy legyen derűs fény életünk egén,
Ő napjainkban is hordoz a tenyerén.
Bármerre is szertenézünk,
Ember mit tapasztal?
Alig akad egy kis remény,
mely minket vigasztal.
Kórházi ágyon fekszem - sebláztól égve;
Szemem elé tárul Krisztus szenvedése.
S feltör lelkemből a nagypénteki ének:
"Te drága Jézus, mi történt Tevéled?"...
Hiába hallatszik
Madaraknak dala;
Ha nem szól szelíden
Az Úr Jézus szava.
Amikor kegyelmeddel lehajolsz hozzám,
Kezd lassan derülni szomorodott orcám.
Ilyenkor tűnődöm, s gondolkozom azon;
Mi vigasztalná szívem, mely fáradt nagyon?
...Szebben ragyognak rá a fénylő csillagok,
És aki másokért imádkozik sokat,
Lehajol hozzá a kéklő égboltozat.
Fenti négy betűnek az egyszerű titka,
Hogy "Bízzuk Újra Életünk Krisztusra."
Ma sokan várnak a vak sorstól szerencsét,
Mi éberen töltsünk minden reggelt s estét!
Beteljesült, melyet a próféta mondott:
Betlehemben királyi gyermek született.
Elindultam felé - csillag fénye vonzott -
És megtaláltam Őt, kit lelkem keresett.
Karácsonytájt elmerengve,
Néha egy kicsit kesergek,
Mert nem vagyok a Szentföldön,
Mint sok betlehemi gyermek.
Íme, újra itt van december hónapja,
És mi ünnepelni jöttünk karácsonyra.
Tavaly is együtt voltunk e napot várva.
Sok víz folyt azóta az öreg Dunába.
Mély csend lett a házunk körül
A fecskék elmentek
Tavasztól az eresz alatt
Oly sokat csevegtek.
A múlt évben, mikor a nyár közeledett,
Vidéki meghívásnak tettünk eleget.
Volt ott istálló is, két ló állott benne,
S a gerendáján fészkelt a füstifecske.