Nyiraty Gábor
Minden nap ajándék,
lehet fény vagy árnyék,
rajtad is múlik, mivé lesz...
Ünneplőmbe felöltözve
állok most itt előtted,
drága Édesanyám, köszöntelek
e szál virággal kedvesen.
Májusi pirkadatban ünnepel a táj,
nyújtózkodik az orgonaág,
ma felveszi legszebb ruháját,
így köszöntve minden édesanyát.
Van egy épület, melynek falai
végtelen emlékek visszhangjai,
a zsivajt, a nevetést most is hallani,
ahogy az üres folyosón végigmegyek,
s leülök egy padra, mielőtt útra kelek.
Hoztam neked virágot, Édesanyám.
Ezt a pipacsot, piros, mint az orcád,
És egy sárga tulipánt, oly csodás,
mint mosolyod túl a hétköznapok gondján.
Valami véget ért, valami most kezdődik,
a holnap arca mögött a múlt rejtőzik,
akik voltunk és akik lettünk...
Virágos tavasszal érkezik a húsvét,
szeretetet hoz és békét remél,
legyen a könny és a fájdalom a múlté,
egyként fogjuk meg egymás kezét,
hogy lássa az is, kinek szíve keserű,
a szeretetben az erő, senki sincs egyedül.
A szeretet ott van minden emberben,
velünk született, és soha nem veszhet el.
Forró nyári éjszakán
lenn, a folyó partján
lelkem, mint holdfény,
hullámzott a víz felszínén...
Kedves lányok, nők,
asszonyok és nagymamák,
ma ti vagytok a napsugár,
mely áthatol a felhőn,
ma ti vagytok a mosoly...
Szirmot bont a március,
érzem édes illatát,
korán kel a virágárus
az évnek eme szép napján.