Neverforget
Tudnod kell, hogy nem vagy
Reménytelen,
Nem vagy láthatatlan.
Én látlak.
Nem vagyok tökéletes,
És nem vagyok
Olyan, amilyennek
Az emberek akarnak,
Hogy legyek,
S nem vagyok ott,
Ahol lenni akarok,
De már nem vagyok...
A nehéz időkben,
Amikor az esőben
Kiáltva állsz,
Sose feledd azt,
Amit az élet tanított neked.
Olyan sok ideje
Próbálom némán
Egybetartani magam,
Hogy ne zuhanjak össze
A rengeteg nyomás alatt.
Bárcsak dörögne az ég,
Rengene a föld,
Kiöntene a tenger,
Hogy elnyelje
A bennem uralkodó
Káoszt,
Amit senki sem lát,
Senki sem hall meg...
Az iszonyatos, tépő
Fájdalom...
Ami mardos belülről,
És napról napra
Egyre jobban felemészt,
Valamikor el fog múlni?
Én csak...
Csak...
Abba akarom hagyni
A gondolkodást,
Azt akarom,
Hogy az agyam hallgasson el,
Túl hangos
És nem akar elhallgatni...
Tudni akarod,
Hogy mi a legnagyobb
Félelmem?
Mi rémiszt meg igazán?
Ma reggel sötét volt.
A csend körülöttem
Nagyobb volt a megszokottnál.
A fejemben hangos kiáltások,
Melyek segítségért könyörögtek
A külvilághoz.
A földre taszítottak,
Keresztül-
Léptek rajtam,
Megaláztak
S lehordtak
A sárgaföldig.
Csak egy apró dolgot
Tudj,
Lehet, azt mondtam,
Hogy megbocsájtok,
De ez nem azt jelenti,
Hogy elfelejtettem,
Amit tettél.
Bárcsak ne játszottad volna
Meg azt,
Hogy kedvelsz,
S ne törted volna
Újra darabokra
Az amúgy is darabokban lévő
Szívemet!
Senki sem tudja,
Ki vagyok.
Azt hiszik, ismernek,
De semmit nem tudnak rólam.