Neubauer József
Csupán egy figura a sakktáblán,
felesleges teher a Föld hátán,
ez vagyok az élet bábjátékán,
ennyi... halovány csillag egy éjszakán.
Ha megkopik legnagyobb értéked, a szépséged,
veszed majd észre, mily sivár lett a lelked,
vakká tett a vakító fény, mi körülvett,
süketté a zsivaj, mi éltette nevedet.
Egyedül ébredek, egyedül fekszem,
a sötét est reszketve ül az ölemben,
hajnal fényéveket vár az ébredésre,
ne vetítsen fényt az alvó szememre.
Az utcát járom, szememre nem jön álom,
lassú a léptem, múltamon gondolkodom,
nyirkos a februári éj, csíp a hideg szél,
s én mégis megállnék minden lépésnél.
Szavak, nincs szó, mi kifejezhetné
a szépséget, az igaz értéket,
mit lényetek lelketekben rejt,
ó, Ti Nők, mind vagytok Afrodité!
Kereslek az éjben, csillagok fényében,
a Holdnak ezüstfényű sugarában,
Nap vakító, aranysárga korongjában,
e Föld minden rejtett szegletében!
Megy a szekér, hosszú az út hazáig,
születéstől a szomorú halálig
szép az élet, nagyon sok a boldog óra,
nem vágyom én még a harangszóra!
Sokszor kaptam köszönetképp pofont,
s láttam, a sors gúnyosan vigyorgott,
s mintha hallanám, ahogy hozzám szól,
- Neked is kijár a sok "jóból"! -
Nem álom volt, maga volt a valóság,
az életemben a legszebb boldogság,
percek voltak-e, vagy csak pár óra,
legszebb vágyam veled vált valóra!
Az a szép a szerelemben,
magam látom szép szemedben,
magad elé engem képzelsz,
tárt karomba lágyan lépdelsz!
Asztali lámpa fényénél
egy szomorú nap éjjelén
kezembe temetem fejem,
fájó érzéseket hessegetem.
Ha hiszed, ha nem, én látlak,
bár nem örülök a kórházi szobának,
de látom, én érzem, Te vagy a kis hősöm,
mint Dávid a Góliátot, betegséged legyőzöd!
Itt maradtam önmagam nincstelen,
az élet aranybányájában kincstelen,
de lelkem tiszta, nem becstelen,
nemes érzéseim nem szívtelen.
Szegre akasztott tarisznyában vár az akarat,
a sors épített közénk oly magas falakat,
ki döntse most le, mindketten arra várunk,
...a fal áll, az akarat alszik, s nő a sirámunk.
Vagytok a jelen percei,
múltnak be nem hegedt sebei,
nehezen cipelt emlékképei,
lelkemnek súlyos terhei!