Némethy Sándor
Félhomályban körülleng a magány,
csak az eső kopogtat a szobám ablakán.
Esőcseppek közt a szél kering lazán,
fülembe idézve halk szavaid hangját.
Holdfényben lépkedek,
Sötét földre érkezek.
Fénnyel kövezett utakon
Mégis eltévedek.
E pár sorral, kedves barátom,
Sajnos, megkésve most búcsúzom.
Míg tehettem, hozzád szólni nem mertem,
S szavaimat most is fájó szívvel keresem.
Bárhogy is a másik utat akarom,
Az élet erőszakkal nyomja le a torkomon
Jó mélyre és keményen azt a rohadt sorsom.
Öklendezve, ellenkezve, a jó dolgokat elfelejtve,
Mint rossz szajha, ki jussában még reménykedve,
Kinek torkán megy le életkedve,
A sok szarságot úgy nyelem le.
Kedves, drága Édesanyám!
E kis versikével köszöntelek szép neved napján.