Németh Kíra
Ráncos kezük már nem érint
Kuvik süvíti a halál dalát,
Szél szállítja, s a hideg fagyasztja már,
De nem hallhatják,
Messze innen idegent járja a lábuk tán.
Lámpafény és csillagok,
A hold, mint márványsajt, úgy ragyog,
Ő tudja egyedül, mit akarok
Pont akkor, pont úgy, vadon,
De úgy érzem, gyenge ember vagyok...
Ma a Nap is azért süt, hogy szemed ragyogjon,
Ma a madár is azért fütyül, hogy neked daloljon,
Elmeséli az életed történetét,
Bejárja léted minden szegletét,
Ha egy pillanatra is átfut rajtad a gondolat...
Múló szívem lángja nem heveskedik,
Maradandó, fakó bája nem kecseskedik.
Hol a Nap kél és a bánat alszik
Ott akarok lenni
Hol a szél vidáman lengedez és az eső is melegen esik...
Beragyogod a reggelem,
Mint ahogy kelő napsugár a szép szemem,
Szoros karodban kelni a legnagyobb kincsem,
Nálad szerelmesebb ember nincsen.