Nawo
Egyetlen szívdobbanás
volt az életed,
mély lélegzet a lebukás előtt.
Bár hívogat a mélység,
még fogod két kezem.
Érzem, nincs esély,
az erősebb te vagy!
Néha még érzem a pillanatot,
mikor először beléptél, s veled illatod.
Néha még látom messziről alakod,
ahogy lépéseid távolról közelre váltanak,
arcot adnak, ajándékot,
szerelemnek vágyaknak.
Egy csepp,
Bánat vagy öröm küldte?
Nem tudom.
Felhőben fogant pillanat,
Mely örök kísérőd marad
Bársony pillák koszorúzta
Kék tavon,
Hol megpihent az alkonyon.
Éj bölcsőjében fogantál
Örök fény egén.
Palástod dobtad magad mögé,
Beléptél alvó lelkem pitvarába,
Hol ébredni vágytam,
Csendes magányban
A reményt hoztad felém.
Gasztrovers
Érzem illatát,
S ilyenkor,
Bár kegyetlen a jelenkor,
Hatalmába kerít a vágy.
Avagy egy fájdalmas felismerés
Én, a fény gyermeke
Bejutván az üveg piramisba...
Először telt a Hold,
mikor ajkunk félénken egybeforrt,
kutattunk riadt elménk
holdezüst erdejében
a sötétlő lombok alatt,
mint rémült vadak,
kit vadászok hajtanak.
Azon a péntek délutánon...
Embernek születtem, de még élek,
Szívponthoz közelít bennem a lélek,
Vagyok, aki vagyok, Atyámnak fia,
Kinek kereszten kell ma halnia.
Hol vagyok?
Az a pillanat,
mikor nincs folytatás?
Fény a végén vonat nélkül,
de alagút?
Fütty nélküli üres állomás?
Állok a parton, a végtelen térben,
Mint magányos, apró emberi lény,
Fűszeres illatok szállnak a szélben,
Szelíd mosolyod hozva felém.