Natalie Danaisz
Ez itt a házunk, ez itt a rét,
ez itt magas fűben margarét`,
ez itt a meggyfa, ez itt akác,
ez itt a rejtek, hol megtalálsz,
ez diófa, fészket ringató,
ez szélfodros szoknyában a tó,
madárhang ez itt, meg napsugár,
virágkehelyben egy kis bogár...
nehézselyem ma az égbolt
angyalszárnyak súlya húzza
ha a szövet felhasadna
fehér fény folyna az útra
kék ma az éjjel apám jár itt
megborzolja a kertem fáit
remeg a keze az inge kopott
csillogó fürtjein csillagot hozott...
szőlőt kenyérrel
almát dióval
élni reménnyel
betelni a jóval
mézet csorgatni
szedret szemezni
tisztaszobákban
szívből szeretni...
Engedjük el, ha ő menni akar!
Nem tudom, hogyan kell
elengedni, akit úgy hívok,
anyám.
Folyton csábít a sötét oldal.
Minden éjszaka zeng a hold-dal.
És közben vígan járja a táncát.
Az, kinek álarc takarja ráncát.