Nagy Mónika (Moncs)
Szerettem volna, s léteztem volna
hajnalok hajnalán karjaidban, suttogva
füledbe, dúdolva egy kis dallamot,
s lágy csókkal hinteni a ki nem mondott esküszót.
Sóvárgó élet nagy küzdelmei után
Sérülten bolyongtam a kihalt utcán.
Véres utakon járva hagytam magam mögött a nyomot,
Ki ha meglát, s szemembe nézve marad ott.
Akarok én egy álmot,
Mit látok, ahogy jár.
Szeretem, kit ott látok,
De jelenben is ragaszkodom hozzá.
Van egy cél előttem.
S harcok mögöttem.
Csaták, miket elvesztettem.
De a háborút nem engedem.
Köd lepi a tájat.
Borulat a várost.
Hideg, csípős szél simogat,
A gyertyák lángja, mi fényt ad.
Szerelmes szíveknek
Szerelmes szobában
Szerelmes szavakat
Hoz az éjszaka álma.
Holdvilágos éjszaka ragyogja be a tért,
Szikrázóan hat s vakítja el az elmém.
Boldogságom gyümölcse
Szerelmed. Szerelmesed
Lenni, s el nem bújni,
Melletted bizton állni.
Múlik a nap,
Keletről nyugatra vándorol.
Elmélázol ma.
Szemed előtt egy film zakatol.
Az idő véges.
Halad a vasúton, mint egy vonat.
Megy tovább az idő kereke,
Nem kímél sem embert, se állatot, se mást.
Fehér fátyolra ébredünk.
A hűvös szellő süvít fejünk
fölött, s csipegeti orcánkat.
Ajkaink között leheletünk látszogat.
Egymáshoz lakatolt életek.
Nálad a kulcs, nálam a lakat leng.
Két szívet összezárva,
Ám a kulcsot még nem fordítottad el a zárban.