Mysty Kata
Kék eget ringat gyöngyöző patak,
Kanyarog a part, útja port kavar.
Hozz tavaszt, dal!
Hívj magaddal!
Hű szívet majd...
vetsz, hímzel, varrsz!
A szeretet nem temet,
A szeretet nem feled...
Nem választ szét sohasem,
Bennem itt él, s bennetek...
Oly zöld volt a táj!
Mellettem álltál,
Mellettem voltál...
Leborulok - vigaszt hoz,
Ez most mindent visszahoz!
Ünnep ez a pillanat,
Szívem úgy ver! Hogy szalad!
Közeledik valaki,
Azt is megmondom,
Hogy ki!?
Nagy szakállú puttonyos,
Pocakjával is csinos,
Sisakot hord, nem tilos.
Mikulás-szív tárja ki
A szeretet ajtaját...
Kertté varázsolja, aztán
Beülteti azt örömfa-csemetékkel,
Hogy tavaszt virágozzék a tiétek is
December végén.
Hogy ki voltál nekem?
A Mindenem - hittem...
Sok kis szikraszem-ihlet.
Küzdőtársam s a hitves.
Ne kérd, nem adhatom a bánatom.
Ne kérd - lelkem szakadna tőle meg,
Ne kérd, a bánat jó szolgálatot
tehet csitulva, múlva énbennem.
Kezemben egy szál őszirózsa...
Elviszem, ha virrad az Óra!
Októberi fényben
selyemkönnyű szél leng...
Zöld levélen réved,
rajta el nem téved!
Csak te hiányzol egyedül,
A szív imákba menekül,
A szó mind a gyásztól úgy megfeketül...
Szívbe markol, enyhül
jajom legbelül.
Egy szál, egy szirom,
S a kezed, ha fogom...
Nem szakad el a szál,
Ideköt hozzám.
Szeretve vesztettem,
Könnyes a két szemem.
Kövekre csöppennek...
Keresztet ott vetnek.