Mysty Kata
Itt van az ősz
hívatlanul,
egy ideje
homály az úr,
minden levél
térdre borul...
A sírhant gyászruháján
Az ősz nyíló rózsája,
Virágözön az egész sírkert,
A lázrózsák hite hímez
Bánatra életörömöt,
Így mindent megköszön.
Majd elenyész a köd között.
Elringatott az őszi reggel,
A szomszédban mindenki felkelt,
A napsugár már épp a tűzre várt,
Jött is a szikra, én voltam talán!?
A pipacs néz, a Napba néz,
Aztán széjjel, körbe még s még,
Búzavirág, a szilaj szél,
Úszik a kék ég tengerén.
Pipacsszívem érted dobbant...
Szerettelek Téged gondban.
Jóban-rosszban, együttlétben,
Párosan volt szép az élet.
Víz csobog, a part zenél,
(az) erdő néz, az ég beszél,
Minden él, a zöld henyél,
Kék ring ott, ahol te mész...
Ontja szépségeit a táj,
Szórja tüzét a Nap reá,
Karjai közt égnek a fák,
Elmúlhatatlan, mint varázs.
Eléred, fogd a Napot...
Ha magad kitakarod,
Lekésed, mint ahogy
akarnok az alázatot!
Kék a madár, kék a tolla,
Szívem a te szíved foglya...
Minden nap és minden éjjel
Repdes érted telve hévvel.
Úgy foglak őrizni,
Mint csillag a fényt...
A Fénybe írom be
Neved, hogy égj!
Köszönöm, Istenem, a gyermekáldást,
Kegyelmed árán... hozzád visz most hálám.
Költészet napjára
Vers a hazám, édes otthon,
Marad örökzöld a lombod!
Mélyen alant gyökér maraszt.
Szép anyaföld ritka arany!