Murzsa András Dr.
Isten segedelmével
Kimegyek a teraszra, de már
az ablakon is látom,
a Kálvária-hegyet nézve
onnan csoda a világom.
Renga
Hiszek, én hiszek.
Hiszek a szerelemben -
más lesz az ember.
Milyen boldogan hiszek,
rosszért is jóval fizet.
Magammal beszélek
Kint még csupaszok a fák, ülök magam
bent a meleg szobában elmerengve.
Játszik a fény a falon megremegve,
tornáztatom - emlékezve - az agyam.
Még nem tudom, hogy meddig,
de még volna mit tennem -
körülöttem más lett az élet,
én is itt élem a létem.
Jó újra átélni
Amikor a hegyre megyek,
elgondolom, mit is tegyek.
Szőlősorok várnak engem -
köszöntenek szép szelíden.
A Kálváriánál a hegytetőn állok,
innen nézek bele a világba.
Rád gondolva, Tőled kérdem, Uram,
a világot nem teremtetted hiába?
Szép gondolat fát ültetni, emberek,
valamit hagyni az utánunk jövőknek.
A jelent élve a jövőre gondolni -
ha elmegyünk is, valamit itt hagyni.
Veletek vagyok gondolatban, régi társak,
mennyi emlék él bennem,
mit az idő nem fakít.
Sokszor látok arcotokat villanni -
csak néztek rám, megállt ott az idő,
van, hogy ködösen világít.
Egyoldalú beszélgetés
Figyelem, mi a képernyőről hallik,
érzem, mi a mondandó mögött zajlik.
Előttem egy asszony,
látom, boltból mehet.
Kezében két szatyor
tele, nehéz lehet.
Milyen boldog is lehetne az ember,
ha az emberek megértenék egymást.
Ha nem az érdek határozná meg a létet,
és nem a szerzés volna ma a legfőbb érdek.
Addig szeress, míg szemünkben csillog a fény,
amíg minden napunk egy-egy újabb remény.
Míg lelkünkben a szép megújulni képes -
amíg érezzük, hogy egybeforr az élet.
Nincs már lomb a platánfán,
a levél lehullott róla,
alatta egy pad áll most árván -
senki sem figyel a zeneszóra.
A csendről, mely életünk része
Szeretem a csendet, de nem a magány csendjét.
A csendet, mely széppé teszi az ember életét.
Van, mikor magam vagyok, s az emlékeket élem -
jó átgondolni újra, amit már megéltem.