Müller Márta
Mária és a
Gyermek egy felhőn lebeg,
Körülöttük csak
Szellemlények, emberek
Ezen képen nincsenek.
Ember, állat és
Növény baktériumok
Világán át sok
Láthatatlan szállal van
Összekötve, tudhatnád.
Ki mit tesz Oda,
Ahol, amiből készül
A jövő, tudás
Nélkül is építőt és
Sokaknak jó segítőt.
Egy csendes nap, az
Olyan, mint halkan, békén
Csordogáló víz,
Felejtve árvíz, vihar,
Mindent felégető tűz.
Hol a phallos áll
A középpontban, az már
Zsákutcába ment
Világ, egykor lehetett
Termékenységjel, ma más.
Vizivilág az
Egész bolygón volt s lesz is
Talán, raktárban
Őrzi Földünk eltévedt,
Balga népek sok nyomát.
Dal és tánc nélkül
Kihűl a világ, ember
Helyett lesznek csak
Automaták, lehet
Ez tökély, de felemás.
Másképp nevelek
Majd rám bízott gyereket,
Mint ahogy ez a
Világ nevel, szeretve
És igaz emberséggel.
Az Éden talán
Mindig nem-látásunkból
Fakad, nem-tudás
Függönye takarja el
Az aljasságot, rosszat.
Tóparton ülök,
A vízre pottyanó csöpp
Karikát indít
El, hullám terjed szét a
Kis tavon csendesen.
Kezdetben volt az
Álom, mely az anyagba
Öltözni vágyott,
Kötődésekbe, de nem
Megkötve, jót teremtve.
Kiismerhetetlen madár a boldogság
Nem kilóra kell
Mérnünk azt, mi fontos, jó,
Boldog pillanat
Nem megfogható, lesz-e,
Előre nem tudható.
Kvantumrészecskék
Lebegnek élettelen s
Élő anyagban
Egyaránt, s azon túl is,
A kozmosz óceánján.