Molnár Jolán
Távolból már nem vonz, mi kereshető.
Nem volt önkioldós fotónk, sem olcsó
ponyvánk, mely fiók mélyén feledhető,
de megülsz, mint kabát vállán a porhó.
szennyesbe dobtad az anorákod,
melyen lila foltot hagyott
a természetazonos aromákat
tartalmazó szörp. dühös vagyok,
mert a dugaljzat is zárlatos per pill,
tán bevonzottam, ez olyan negatív dolog.
az eljövetelig kitart a csendélet.
elég, ha a potyogó tűztövisbogyót
s a fenyőgallyat néha frissre cseréled.
a november olyan férfias ma,
szájsarkában pipa,
füstszalaggal körülszíjazva
pöfékel, amíg kialszik a
varázs. tollal karcol a kopott
asztalon papírt. bagót sercint,
becsukja a pipakupakot.
minden kritikus ponton más krízis,
a provokált kísérletek ismert
tartományán savas a szájíz is.
korridorral keresztezett kiskert
sírok suttognak az útszéli fáknak,
de a mohafoltos mészkőlap hallgat.
kihalt a temető, már alig látlak,
apu, hogy idejárjak, nem akartad.
Rácsok foghíján jár az átkos huzat.
Kussban kushadsz, lassan rád köt a téglák...
pirkadást hasít a félhold,
csillagmezőt learatta,
isten hűlt helye az égbolt,
bánatkővel van kirakva.
Fölszálltál lazulni, könnyebbnek látszott.
Nyers a hír, gázol a szó, a szív csóré,
a cinkék röptét figyelem, fázok,
majd elapad szemsarokban a sólé.
Elengedés
Rajtad feledtem
pillantásom - szemtelen
vagyok, de látlak.
Hőség tenyerel még a tarlóra.
Bogyóit festi a kutyabenge,
szamárkórók haja hullik lenge
csomókban. Most ugrik a kvarcóra...
úgy rétegeződik rád a múlt,
mint a másodéves avar.
arcod nemezesre fakul,
elhalványodsz, és nem zavar