Molnár Jolán
A hajnali kertben szarkák csörögnek,
akartam, hogy felejtselek, de mégsem.
Szorongást támasztok szemergő ködnek,
hiányod ketyeg, és hagyom, hogy késsen.
A szennyes kosárban
gyűrött felhőcihák,
odafönn mosás van,
ellenszél megcibál.
A tél vén, járókeretes
trotty, de a kikelet derűs
bringás, utcákon kerekez,
mint vidám vándorköszörűs.
az esti teázást
is megszokom lassan
a kívüled állás
visszacsatolatlan
lúgozott állapot
kockázat nélkül
apadok áradok
holdad kifelé hűl...
Március nyolc lekozmált a lábosba,
szalad a konyha, s a szív néha csalhat.
nem tudom ki vagyok
de már nem is gyötör
a kín szoprán gyönyör
reggelre kiragyog
szotyiba markolok
néhány mellépotyog
a diót megtöröm
etetőn lesz öröm
ámor az ügyeletes momentán
és marha jól fest milka-lilában
ezt kell szeretni vár a valentájn
aksit fullra tölt ám-erikába...
c vágányról to night
szerelvényt tolnak ki
tőlem bikicsunáj
frissensült fornetti
szétfolyó foltokban látlak
mégis megrajzoltalak
a félprofilod elnagyolt vázlat...
...sápadt vöröse baljóslatú fényfolt,
kusza fák násza karmol az estébe,
csak a hollók érzik, milyen álságos
a halál kátrány-fekete zsákjához...
Mennyi ócska báb!
A töppincs fejre áll,
egy másik nyakigláb
csak intő jelre vár.
Kinn tüllszoknyás pelyhek kűrjüket
futják, benn darát hint agyamba
a tévéből valami süket,
biznisz vigyorú handabanda.
Szeretlek és lángolón
a zamatod lájkolom,
te vagy az én kortyocskám,
maradj mindig hű hozzám,
ágyasom, szép varázsom,
reggel első nyomásom...