Molnár Jolán
az időkabinban létszimulátor,
rég levált hordozórakéta-anyám.
aprót lélegzek, csak néha bokákol
föl a torokba gyűlt kozmikus magány.
Az alig létezésen túl konkrét
döntéskényszer a tarthatatlan lét.
Gerinchajlító derékszögleten
"csak tervezem, csak épphogy fölvetem
Életkönyv lapján szétfolyt a tinta,
ráncokat árkol arcvonásainkba.
A Kisded jótékonyan kitárja áldás-
osztó kezét, s a három csillag elvezet
a lélekfénnyel tündöklő éji szállás
nyugalmához, melynek titka még itt lebeg.
Fülkék csendjébe gyűl harmóniád.
Viaszt old kanócra léleknyi láng.
Füst kormozta szentek fáradt arcát
glóriák íve szellemíti át.
szmog ül a "minden mindegy"-en
mit eltakar égszintig ér.
a mikulásgyári egyen-
zacskóba dekára kimért
szeretet csak ragad gyűlik.
Télapu migrál,
készül az útra,
szánja az nincs már,
zsákja a púpja.
Elsápad a Nap fűzágak szerelmén,
fakulnak jégtűkkel szegett fűszoknyák...
marad kő kövön csak az alkony párgol
miazmás gőzöket a kerti sétányon
az őskaján is beleng félhomályból
s az elsáncolt mellkason léda-lábnyom
hajlott hátú padra dőlve szédeleg
bár kívánja még ajkak eperhúsát...
Parlagok fölé boltosodik az ég,
a csalitok neszei elhalkulnak.
Gesztenyebőr vedlik, bogyót hullat
...a fülledt kórteremben lepedők
s a fertőtlenítőszag keveréke
kérdezte a paplant levehetné-e
halkan szólt a szemében fakult emlékek
úgy kínálta a megsárgult műbőr széket
mint rég a gombóclevest és kőttes tésztát
néztem milyen apró lett karjai véznák...
a hiány összement tejsavós égbolt
ködön szűrődik ferde alkony fénye
minek megidézni ha teste rég holt
elfüstölt egy széllelbélelt kéménybe`
Általános népünneppé hervad a láz,
örökségünk e fontolva maradás,
és a népszínház
műsorán ismét
a régi-új telt házas darab,
oszlopos gárdával: az ÉK -
össznemzeti szomorújáték
a Párt égisze alatt.