Molnár Jolán
Önkioldom Szófiát,
holnapig megvár Várna.
Szelfik, fotokópiák,
fagyis nagyot kaszál ma.
a napkelte színében minden
giccsé olvad felszállok veled
üres kupéban lóg a hajnal ingyen
sosem lehettünk mi csak te és én
térfallal szeparált két félisten
a csatlakozást is lekésném
a nyílt pályán állva...
labor a félemeleten
folyosón sűrűn tüsszögnek
párkányon egy galambtetem
jó lesz kísérleti dögnek
Mindig a Dalra vártam,
mielőtt becsapódik a KAPU,
hogy az EGY-en súlyozó
korongon legalább
az A oldalt végigjátszhassam.
egy békegalamb zúg padlógázzal
a jó pap is ágyas pálinkát nyal
parókát porolnak parókián
maga felé hajlik minden szentnek
az önkéntes bolhák fülbe mentek
a halott indián jó indián...
"az életed kihűlt üveg"
tűrted hogy alakítsanak
bordád karcol mellkasod üreg
sír-mélyen is áttetsző anyag
anyám halállal fölcímkézve
megroppantál tán az én hibám
szürke szemed föntről néz le
törékenységed fényszilánk...
Csupa báj ez a húsvét.
Locsolásért tojás dukál,
ajándéknak kisnyúl, szép
szőrös, amit gyerek csudál.
Keresztjét hordozza,
Ő küldte ide le,
bűntől feloldoz, ha
eljött az ideje.
csapból lé csurog
fürdőhab a színen
feléd mozdulok
légüres a szívem
a síkos kövön
orra nyalt egy angyal
s én megütközöm
korlátolt magammal...
Beleng a múltból egy kislány a hintán
a nyári szünetben Dunakeszin tán.
Tiszta, kék az ég, s ő naivan hisz még,
guggolva szemezget málnát, ribiszkét.
Egyszerű, mint a faék vagy egyszeregy.
Mi maradt: csupasz lélekbőr, testmeleg,
egy fölhívni nem mert szám a kijelzőn,
meg nem írt levélre várni didergőn.
A hajnali kertben szarkák csörögnek,
akartam, hogy felejtselek, de mégsem.
Szorongást támasztok szemergő ködnek,
hiányod ketyeg, és hagyom, hogy késsen.
A szennyes kosárban
gyűrött felhőcihák,
odafönn mosás van,
ellenszél megcibál.