Molnár Jolán
Én már nem veszem be az Istent,
egy hitem van: a Yes-től a Relayer.
Csak nevetek az ördögi, kisded
mesén, hogy elkárhozok jó eséllyel.
a szerelem szívkarambol,
nemek lelki demója,
hullámhosszon finomhangol,
belsődet kipakolja.
szélbe szór a nincs, az idő beelőz,
pár körrel már túljár rajtam január.
a lumbágóra alig hat a kenőcs,
és az illata se éppen chat noir.
olvasni a sorok között
hallgatni üvöltés helyett
ha fejed falnak ütközött
nyakkendőt hordani melyet
Pilinszky soraira
"Holott a semmi van jelen,"
ha halántékon hasogat az ideg,
csak egy pontra fixálok a szőnyegen...
Az óév most még kibekkel,
álarc alá nyúl hideggel,
tilalomfák alatt ázol,
s az ég szürkével bemázol.
Távolból már nem vonz, mi kereshető.
Nem volt önkioldós fotónk, sem olcsó
ponyvánk, mely fiók mélyén feledhető,
de megülsz, mint kabát vállán a porhó.
szennyesbe dobtad az anorákod,
melyen lila foltot hagyott
a természetazonos aromákat
tartalmazó szörp. dühös vagyok,
mert a dugaljzat is zárlatos per pill,
tán bevonzottam, ez olyan negatív dolog.
az eljövetelig kitart a csendélet.
elég, ha a potyogó tűztövisbogyót
s a fenyőgallyat néha frissre cseréled.
a november olyan férfias ma,
szájsarkában pipa,
füstszalaggal körülszíjazva
pöfékel, amíg kialszik a
varázs. tollal karcol a kopott
asztalon papírt. bagót sercint,
becsukja a pipakupakot.
minden kritikus ponton más krízis,
a provokált kísérletek ismert
tartományán savas a szájíz is.
korridorral keresztezett kiskert