Molnár Jolán
sose leszel boldog mondtad
szinte kijelentő módban
épp ettől volt olyan ijesztő
mint egy kinyilatkoztatás vagy jóslat
hogy a szekrényhez vágtam a széket
mint egy hisztis gyerek pedig csak
a tehetetlenség dühe akart szabadulni
a megbánás szégyene előtt...
Elszánást feladnom,
szívütemre, halkan
koppan cipőtalpam.
Szédült kis kalandom
télidőben megkésett,
esőmosta kérdések.
palackba szorult szándék,
rég visszanyesett szárnyvég,
kaktuszvirág, tüske bent.
Ünnep előtti láz Budapesten,
vásári kordon, fényár, kirakat,
bejglim sül, hitem hidegre tettem,
orgonakoncert most is kimarad.
a jókor jó helyen bölcs kövére
még sohase tudtam ráhibázni,
nem nézem, az út csúcsra fölér-e,
tán gps kéne, vagy akármi.
a hitem bontott konzerv,
hideg osztriga, havi egy
orgonakoncert, áldás, doszt rizsa.
elharapott miatyánkra viaszillat
kence, vetemedő deszkapadon
sunnyogások és szipogók csendje
s néhány moll akkord. talán
ha leoltanák a nagy csillárt...
a redőnyre hajnal fest lágy kontúrt,
lámpák bűvkörén túl rongyos árnyék.
megfagyott avarban rigócsőr túr,
zúzmarán suhint két puha szárnyvég.
egyszer szervezünk egy sightseeing űrutat.
csillagközi hajóra helyjegyet veszünk,
lesni galaktikus időalagutak
mélyére, hová pazar pompában lecsüng
a tejút tüllje, és a fekete lyukak...
Töpped már az aszú, dús fürtöket érlel a napfény,
lágy szőlőkacson, indán billeg a méh. A gyümölcslégy
tűzi a fagy pici tűit a széncinkék sapijára,
és ha lefejtik az újbort, újból telne piára.
Síromhoz ne gyere, kőlapra se költs,
virágot ne cserélj büdös vázában.
egy levegőt szívni elfárad
a tüdő, mégis konyhagőzben
lélegzek. Egyre nyúlik köztem-
közted az előttem-utánad
Tükörbe döbbent a tény:
valami hézag van, pedig
aznap nem harapott kemény
répára, szotyira, sajtra,
csak szívós zsömléjét majszolta.
Lyukas trikolor
helyett csak trikó maradt,
meg egy nagy zakó.
takaródznak az ingerek,
párnáink közt tágul a rés,
már az alvást se színleled,
a hold éber szemembe néz.