Molnár Bianka
Egyszer mind felnövünk...
Mosolyom kevésbé hamis,
Szavaim hangosabbak, bátrabbak,
Amiért azt hiszem, vagyis...
Tudom, kevesebben árthatnak.
Mindig van egy maszk
Tényleg lehetetlen volna
Ledobni azt az agyonhasznált maszkot?
És ha nem lennél a foglya,
Felfednéd az arcod?
Apró szobában egy más világba nyíló ajtó,
Amire félelemtől fagyott a zár,
Mint egy kikötő s egy ott parkoló hajó,
Mi bátorsággal teli utasokra vár.
Mikor senki elöl nem menekülsz,
És a kezed már nincsen láncon,
A szabadságban elmerülsz,
És nem engeded, hogy bántson.
Nem is tudom, mit érzek,
És már fogalmam sincs,
Hogy melyik sebből vérzek.
Mégis minden cseppje kincs.
Ültettem egy virágot
Még kislány koromban,
Szebbé tette a világot,
Nem érzett a gonosszal.
Az úttól kicsit félve
El akarok indulni,
Hogy a mocsokból kilépve
Meg tudjak tisztulni.
...Tartsd magad távol tőle,
Nincs más, ami ezzel felér,
Mikor zokogva hullsz a földre.
Idegen egy ölelés,
A belefűzött érzelem,
Végtelen a töprengés,
De érzem, kell nekem.
Segítség, kérem, valaki,
Két dicsérő szó között
Mélyen lapul valami,
S lelkembe költözött.
Egybefolynak a napok,
De mennék a tömeg után,
Nem tudom, ki vagyok,
S nézek magamra furán.
Anya
Ha viharosan esik az eső,
Nem látszik könny arcomon,
Eltakarja a borús felhő,
S végigkísér harcomon.
Nem merek belenézni,
Bizonytalan, amit látnék,
Ijesztő mindentől félni,
Hiába jó a szándék.
Csak egyvalami üldöz,
Tele régi emlékkel,
Mit sírva vágnék földhöz,
Meghazudtolt elmével.
Csak ketten ülünk
Egy viharos felhő peremén,
Közös terveket szövünk
Csak ketten, te meg én.