Mihok József Gergely
Nagy dübörgés hangja szól,
Diákok hada behatol.
Tanárok kedves fogadtatása
Ösztönöz minket tanulásra.
Érkezésem talán még túl korai,
Nem tudom, mit kellene most mondani.
Talán jobb lenne inkább befogni,
Szűk helyzetekben meg se mukkanni.
Amit akartam, sok volt, tudom,
Hajtani magam már unom.
Célom, tudom, elérhetetlen,
Mostanig küzdöttem hihetetlen.
Vörös rózsám voltál,
Havasi gyopárrá váltál.
Zord, hideg külsőd
Leplezi valós belsőd.
Találkozásunk szokatlan,
Viselkedésünk akaratlan.
Kedvem elpusztíthatatlan,
Szívem tántoríthatatlan.
Érzelmek tengerén
Sodródok most én.
Barátaim elvesztem,
Bolondjaim kergetem.
Elmémben nyugalom,
Körülöttem mozgalom.
Napjaim élem máshol,
Körülöttem minden tombol.
Életem vígan élem én,
Más mondaná, el sem hinném.
Megtaláltam, kihez tartozom,
El lehet hinni, ha én mondom.
Szívemben reménység lángja gyúl,
A kétségbeesés most elfakul.
Te szép virágszál, kihajtasz,
Nem jött még el a tavasz.
Miért nem engedsz be szívedbe,
Mit tudtam én véteni ellene?
Egyetlen hibám, hogy szeretlek,
Soha téged el nem engedlek.
Öklöm összeszorul,
Az agyam is elborul.
Azt hiszed, nem látom,
De már nagyon bánom.
Kinyitom szemem,
A nap süt: érzem.
Felvirrad a nap,
Egy tökéletes alap.
Életem nem látom,
Olyan, mint egy álom,
Egy rossz rémálom,
Vége nincs, már látom.
Lepereg életem filmje,
De nem látlak én benne.
Elmém lassan elborul,
Könnyem is kicsordul.
Szívem érted nagyot dobbant,
Testem hirtelen kirobbant.
Álmaink lassan széthulltak,
Kelek s érzem, éveim elfogytak.