Mihácsi Veronika
Sok rét, ruha, néhány táska,
Kész vagyok az indulásra.
Sínen vonat zakatol,
Jobbra ott a Balaton!
avagy az élet matekpéldájának fejtegetése
Az élet néha olyan, mint egy matekpélda...
Van, hogy szöveges, van, hogy ismeretlen tényezőket tartalmaz.
Van, hogy megadja a ritmust: egy, két, hár`,
de van, amikor csak beszámol, s a katarzis elmarad...
Magas vagyok, százhetvenhét,
kék a szemem, világoskék.
Hosszú hajam váll alá ér,
így nézek ki, ez vagyok én.
Furcsa módon zakatol a szívem,
Azt hiszem, hogy nem is nagyon értem...
Mintha most új ritmusra verne,
Beállításába vajon ki nyúlt bele?!
Fázom, hideg van.
A könnyeimtől eláztam.
Vizes ruhám fagyos már,
fogacskám ne vacogjál!
A lelkemben itt vagy,
látom a mosolyod,
hallom nevetésed csengő hangját,
érzem, ahogy átölelsz,
minden érintésed,
a finom illatod,
minden rezdülésed.
Forog a tánc és forog a világ,
pereg a dob, érzed a ritmusát!
Ütemes a tam-tam, erős az érzet,
éjszakai repülés... héjjá-héjjá... - érzed?
Fontos nékem boldogsága,
legyen boldog S. Annával!
Kapja meg a szeretetet,
amit Ő úgy megérdemel!
Egy nap, amikor újra felhőtlenül boldog vagyok.
Egy nap, amikor nem hiányzol már.
Egy nap, amikor nem vágyom utánad.
Egy nap, amikor múlik az idő,
s én szállok az időnek szárnyán.
Mikor először találkoztunk
s szemedbe néztem,
elvarázsolt tekinteted,
ráfeledkeztem.
Mindegy a válasz,
bár nem mindegy nékem!
De mégis a kételynél
jobb lehet minden.
Az érzelmek korlátozzák az embert.
Először elöntenek, majd megkötöznek,
Végül pedig gúzsba kötve,
Bábként játszanak veled.
Egy hideg téli estén,
a Hold sírva tekinte felém.