Mészáros Lajos
Este van már, este,
csendes az éjszaka,
a korom sötétben
hogy találok haza?
Mikor boldogságod
holtvágányra futott,
fejed elvesztetted,
már öröm sem jutott,
gondolj az árvára,
kinek nincs családja,
az élet öröme
egyetlen barátja.
A lappföldi Mikulást
vírus megfertőzte,
hogyan kerül ajándék
a gyerekcipőkbe?
Megjött a Télapó,
tele van a zsákja,
a fehér szakállát
jeges szél cibálja.
November huszonnyolc az advent kezdete,
szívünk, lelkünk várakozással van tele.
Négy héten keresztül várjuk Isten Fiát,
minden vasárnap meggyújtunk egy új gyertyát.
Szilvásvárad felé vezetett az utunk,
erdők hűvösében lassan odajutunk.
Szalajka völgyében kis patak csörgedez,
pisztrángos tavakba szállítja a vizet.
Az életem vámpírja vagyok
kínoz a vágy, kínoz az élet,
érzelmeim rettentő nagyok,
lehet, eljött a végítélet?
Temetnek egy öreg vajdát,
sokan elkísérik,
halkan sír a hegedűszó
egészen a sírig.
Hulló falevelek között sétálok,
szeretteim sírjára rátalálok.
Halottak napjára virágot viszek,
de a feltámadásban már nem hiszek.
Hervadó a szépség, mint a múló évek,
de én úgy, mint régen szeretlek, míg élek.
Olyan az élet is, mint a nyíló virág,
idő múlásával lehullajtja szirmát.
Élt egyszer egy kicsi róka,
késő ősszel született,
aggódott is ő eleget,
hogy éli át a telet.
Boldogságra vágyódik az ember,
rátalál a szerelemre egyszer,
józan eszét ő a sutba dobja,
nem létezik ezután más gondja.
"Leszállt a csendes éj,"
alszik már a város,
Hévízi tó vizén
holdsugár futkároz.