Mészáros Lajos
Advent első hetén
Visegrádon voltunk,
öreg napjainkra
megkopott a dolgunk.
Csilingel a Mikulásnak
szép rénszarvas szánja,
jaj, de boldog minden gyermek,
ha ezt a szánkót látja.
Az öreg télapó
megrázza szakállát,
lábára felhúzza
mérföldes csizmáját.
Óriás hullámok
nyaldossák a partot,
természet erői
megvívják a harcot.
Cserkészházban nagy a sürgés, forgás,
Nyugdíjasklub végzi itt a dolgát.
Bográcsozni jöttünk ma itt össze,
vígan megy a munka így karöltve.
Koszorúk és krizantémok
gyűlnek ma a sírokon,
minden egyes emberszívben
felsajdul a fájdalom.
Halottak napja van,
emlékezni jöttünk,
sírok tetejére
égő mécsest teszünk.
Békésen búg a vadgalamb
a csendes temetőben,
délután van, estefelé
a Nap már lemenőben.
Síkfőkúti nyaralóban
vidáman telik a nap,
minden reggel hallgathatom
az éneklő madarat.
Erős láncaimmal röghöz vagyok kötve,
nem szakíthatom el, rab vagyok örökre.
Rab vagyok én, hazám legszegényebb rabja,
lelkem szabadulna, de szívem nem hagyja.
A székelyvarsági
esztenákon jártunk,
a sok gyaloglástól
sajgott már a lábunk.
Nyargal a tűz az avaron,
nem csinál kárt az ugaron.
Lúgosítja a savas földet,
úgy ad egy kis reménységet.
Eljött az ősz, eljött megint,
lehullnak a levelek,
őszi eső szomorúan
áztatja a kerteket.
Nézzél bele a szemembe,
essél velem szerelembe.
A te szemed enyém volna,
Isten tudja, de jó volna.
Lidércálmaimat kergetem
a magányos éjszakában,
kialvatlanul hánykolódok
beszűrődő félhomályban.