Mészáros Lajos
Szendergő holdfényben
baktatott az idő,
elillant életünk,
elveszett a jövő.
Március idusán
békét a magyarnak,
rabigát és láncot
többé nem akarnak.
Korán reggel járt a csorda
hétköznap és vasárnap,
pásztor ember szarukürtjét
megfújta a kert alatt.
Élt egyszer egy mezei nyúl,
korán árva lett szegény,
maga élte a világát,
élete lett oly szerény.
Zsidó ünnep volt a Pünkösd
az aratás ünnepe,
majd Sínai hegyi törvény
alakult ki belőle.
Dédunokám gyermeknapon
elment a bábszínházba,
megnézte az előadást
anyja társaságába`.
Mikor én még gyermek voltam,
nem volt soha gyermeknap,
mezítláb a falu szélén
legeltettem libákat.
Álmodtam egy új világot,
ahol semmi nem hiányzott,
boldog volt ott minden ember,
vidáman ébredt fel reggel.
Élt egyszer egy kis őzike
kint a Hortobágyon,
erdő szélén legelészett
a nagy rónaságon.
Elballagott a vén diák,
kijárta az iskolát,
megelőzte már a fiát,
szerzett egy új diplomát.
Ballag már a dédunokám,
óvodának vége van,
elkezdődik az iskola,
tanulásnak tétje van.
Szerelemnek, csalódásnak
szenvedés az ára,
elébe menj az életnek,
ne kullogj utána.
Anyák napján mindig
elszorul a szívem,
eszembe jut nékem
hogy már anyám nincsen.
Anyám - édesanyám
nem tér vissza soha,
elvitte a halál
le, a sötét sírba.