Mészáros Lajos
Szomorú a gyermekmosoly
minden nap az arcomon,
szemeimben árnyat lopott
a végtelen fájdalom.
Horvátország tengerpartján
nyaraltunk a nyáron,
nem volt minálunk boldogabb
ezen a világon.
Eljött a forró nyár, rekkenő a hőség,
agyamba fészkelte önmagát a kétség.
Délibábot játszik aszfalton a meleg,
kánikulában én majdnem meggebedek.
Megszületett Vince,
párom unokája,
csodálkozó szemmel
nézett a világra.
Bogácsi termálban fürödnek a lányok,
a söntés teraszán várok én reájuk.
Jéghideg barna sör gyöngyözik előttem,
barátom nagy hangja felharsan mögöttem.
Családi nyaralás csodálatos dolog,
Horvátország felé két autónk robog.
Közeleg a határ, kell-e sokat várni?
Nincs előttünk senki, nem is kell kiszállni.
Fehér akácfának
bódító virága
enyhülést nyújt nekünk
a gyomorfájásra.
Hortobágyi pusztán sötét az éjszaka,
csak a csillag fénye vezet engem haza.
Leszállt a csendes éj, alszik már a puszta,
madarak énekét a csend bitorolja.
Téli álmát alussza az erdő,
zúzmara súlyától reccsen az ág,
ónos esőtől síkos a lejtő,
az utat falevelek borítják.
Az én édesapám
nem él már közöttünk,
Isten kegyelméből
őrködik fölöttünk.
Egész életemben értelmet kerestem,
élet útvesztőjén el sosem tévedtem.
Érdemes volt élni, keresni a szépet,
tudom, megtalálom az örök szépséget.
Gyermeknap reggelén
mosolyog a baba,
örök vidám gyermek,
nincs neki rossz napja.
Felhőtlen szabadság,
vajon mikor látlak?
Mikor élhetem át
ezt a csodás vágyat?
Fekete tengernek morajlását hallom,
favázas szállodánk vár a tengerparton.
Messziről érkeztünk, elfáradt a csapat,
légkondis, nagy buszunk célja felé haladt.
Rásüt a holdvilág a kis parasztházra,
kipucolt kis csizma van az ablakában.
Bent a kisszobában két kisgyermek alszik,
kicsiny ablakukhoz télapó lopódzik.