Mészáros Lajos
Boldogságra vágyódik az ember,
rátalál a szerelemre egyszer,
józan eszét ő a sutba dobja,
nem létezik ezután más gondja.
"Leszállt a csendes éj,"
alszik már a város,
Hévízi tó vizén
holdsugár futkároz.
Szerelemnek tüze éget,
hogy vethetnék ennek véget?
Lelkem izzik, szívem vérzik,
szerelmeddel megelégszik.
Születésnapodra
mit is kívánhatnék,
legyen a mai nap
neked szép ajándék.
Szép lehet életed,
te vagy a kovácsa,
formáld, mint a vasat,
meglesz a varázsa.
Visegrádra mentünk disznótorba,
a malac nem volt bezárva ólba.
Megpróbáltuk megfogni vagy négyen,
de a malac eliszkolt serényen.
Fütyül a szél, zúg a vihar,
a hideg tél nagyon cudar.
Bent vagyok a meleg házban,
unokázok a szobában.
Mecsek alján, erdők között
medvehagyma terem,
tavasszal a leveleit
gyógyteának szedem.
Azért jöttünk ma itt mindannyian össze,
hogy ez az ifjú pár szívét összekösse.
A házasság szent kötelékébe lépve,
örök hűséget fogadnak mindörökre.
A vers olyan, mint az ima,
sikerül megnyugtatnia,
igeként hatol lelkembe,
érzem jártamban, keltemben.
Születésnapodon köszöntelek téged,
áldja meg az Isten neked minden lépted!
Legyél mindig boldog ezen a világon,
olyan legyen élted, mint egy tündérálom!
Hej, te vörös rózsabimbó,
bús szívemet felvidító,
ki is nyílsz te nemsokára,
árva szívem vigaszára.