Mészáros István (robe)
Az éjféli harangszót hallgatom
Húsvét vasárnapon.
Holnap van a feltámadás napja
(helyesbítek, inkább már ma).
Egy pici, színes madárka
az ablakomhoz szállt le egy ágra.
Megpihent, körbenézett,
szépségével megigézett.
A függőség dala
Hiányzik a selymes érintésed,
a mindennél finomabb ízed.
Rád gondolok, és magam előtt látlak...
Az első fecske, az első gólya,
mindegyik a tavaszt sugallja.
Egyre többet süt a Napocska,
ágakon a bimbó is kipattanna.
Fekete billentyűk fehér papíron
fekete jeleket hagynak.
Hosszú fémkarok végén
betűk domborodnak.
A földszinten lakik a házban a Házmester.
Mindig jókedvű, mosolygós kis ember.
Ahogy a fűszál harmatos minden reggel,
a szemem ugyanúgy megtelik könnyel.
Megtöri a fényt, csillog a pillámon,
egyedül Te vagy nekem ezen a világon.
Miért kellene várni, hogy
virágot vehessek?
Miért kellene várni, hogy
megmondjam? Szeretlek!
Oh, Természet, mily gyönyörű vagy,
szeretek gyönyörködni benned.
Vajon meddig tehetem még,
mikor szólítanak? Most kell menned!
Milyen lesz majd akkor a szemed,
mikor azt csillogja, hogy szeretsz?
Milyen finom lesz majd annak az érzése,
amikor megérzem az első érintésed.
Ropja a táncot a Répa és a Cékla,
a Répa jó erőben, a Cékla nem bírja.
Vöröslik a feje szegénynek,
annyira tetszeni akar a legénynek.
Kis méhecske zümmög magában,
nem jó valami itt a kaptárban.
Méhkirálynő, hallgasd meg fohászom,
hadd mondjam el a kívánságom.
A szerencse forgandó,
mondják azok,
kik fejvesztve üldözik
a malacot.