Mészáros István (robe)
- Fázom, mondta halkan Vologya.
Egyik keze a sebét nyomja,
másikban egy képet szorongat.
Csak ez maradt minden vagyona.
Az élet, mint egy sakkjátszma:
végig taktikus lépések,
támadások, védekezések.
Megvan mindennek az ára.
...a hatalom még kitart,
de egyre kevesebb az ember,
ki lába előtt hever.
Mind vagyunk tettes.
Mind vagyunk áldozat.
Mind vagyunk sértett.
Mind okozunk kínokat.
Halló, emberek, nézzetek körbe!
Együtt vonul tanár és diák.
Az utcákon hömpölyög a tömeg.
Mi történt, fejre állt a világ?
Ha másik korban élek,
talán akkor is verselek.
Melyek ott az álomképek?
Vajh akkor ki érte meg?
Neked csak létezés,
mi másnak már az élet.
Nem érzékeled még,
egy pillantás, és véged.
Végeláthatatlan gépsorok,
készül a szép, új termék.
Előttem peregnek a képsorok,
agyam rakja össze versét.
Ha az árnyak hosszabbodnak délután,
lassul a madarak röpte is ám.
De ne félj, nem esnek ők le az égről,
a jó Isten nézi őket féltőn.
Rövid az élet,
hogy megtanulj élni.
Kevés az idő,
hogy megtanuld megélni
Táncol a világ velem,
mintha dróton rángatnának.
De jó is lenne nekem,
ha végre nem támadnának
Valaki fejtse meg,
ki lakik bennem?
Tisztán én vagyok az ördög,
máskor maga az isten.
Valamikor rég
(Persze csak emberi mércével)
volt, aki azt hitte,
mindent elérhet erővel.