Mészáros István
Lebegek, szállok a széllel,
Csak bámul és figyel
Mindenki a fejemben,
Itt vannak, de sehol sem,
Te is csak legyintesz,
Itt vagyok valahol a jelenben,
De múltban és jövőben rekedtem,
Rokkant felhők gyülekeznek...
Elfeledett emlékkép, ki csak áll az esőben
pocsolyákban csillanó, eltorzult tükörképpel,
bőrig ázva idéz, s álmodozik egyben,
mije volt, mije nem s mije nem lesz sohasem.
Nem szeretnék többé
Csupán felesleg lenni,
S nem szeretnék többé
Egy lelket sem bántani,
Nem szeretnék többé
A konyhakövön sírni,
S nem szeretnék többé
Keserves rímeket írni...
Egyedül, s nem másként,
Így születik az ember,
Anyával s nélküle,
Többé soha egy testben.
Cipőmet is leveszem, ha nincs már
Ki visszavár.
A földre is lefekszem, ha már csak
A vonat vár.
Temető árnyékában vidámpark,
Cselfes sors fintora,
Míg az ember csak kitálalt...
Megfeneklett tóban ülök
Apályos hajóban,
A Hold fényébe tűzött,
Arcátlan katlan.
Nincs arckönyv, Insta vagy Twitter,
és már nem érdekelnek a világ hírei sem...
Plakátokon kóla és Pepsi,
De miért van rajtuk két hapsi?
Luxus merci, 40 év hitel,
Majd egyszer,
Ha megélem.
Posztszovjet eszpresszó pohár,
Kávéfolt a kredencen,
Takarítani ma sincs kedvem,
Körbenézek, és elfog a kényszer,
De legyőzőm, nem élhetek kétszer.
Szeretnék nektek is írni egy verset,
Hisz` ti vagytok, kiknek mindent köszönhetek.
De mit írhatnék én, apám s anyám,
Ha igazán sohasem bíztatok meg bennem?
Hé! - Te ember, ott a tükörben!
Talán te voltál az a kisded,
Kit csak Isten tudja, miért mentettek meg?
És te voltál az a kisded,
Ki szülőanyja kebléből a méregből ehetett?
Te vagy az egyik,
Te pedig a másik,
Nekem kettő jutott, másnak egy sem,
De ki volt itt?