Matusek László
Sosem voltam méltó tisztaság
Szívem a kő mi kardot őriz
Hisz a tiszta szív már ritkaság
Kihúzni nem tudom mert ősi.
Az arany káprázik, mint hamis látomás.
Aranyláz fűt, lázong a vérem. Káromlás!
Kicsit helytelen
Süllyedni a mélybe veled.
Az egész esztelen,
Vihar tépte rút képzelet.
Hollywood betűk helyett Tűztorony,
Látványnak meg egy öreg gőzmozdony.
Finom, hideg shake a nagy melegben,
Vaníliaillat a tömegben.
Elhagyják e szép földeket,
Erdőt, mezőt, leveleket,
Csupán szél zörgeti őket.
Nem telek be a látvánnyal.
Jaj, mit tett, mint sebzett vad,
Önmaga ezzel a világgal?
Ahogy Vishnu tüze kéken ég,
Úgy a lány a sötétből kékbe lép.
Fekete öltözet, mi nem hazudik.
Lassanként elmúlik a sötét ötvözet.
Kőkemény dióburok
Szívet lágyít, mit elrejt.
Együtt töltött időhurok,
Újra élném, mi eltelt.
Gyönyörű az emberi lélek,
Gyermekeink ártatlan élnek.
Játszanak a kertben büntetlen,
Hol cseresznyefa van ültetve.
Időtlen idők óta áll büszkén,
Nemcsak emlék őrzi pompáját.
Sziklába vésett történelmét
Falak őrzik szürkén.
Kókatag szellőként ért el,
Tomboló viharrá fajult.
Forró lett tőle az éjjel,
Pusztító ciklonná vadult.
Egy szál köpenyben, didergős, deres szélben
állok a várfalon. Dübörög rajta a védők talpa,
harci kiáltások zaja. Senki nem támadja üres falait.
Csak egy rozmár legel a havas pusztán, hol régen
hordák csatáztak vadul.
Fázni fogok kint az űrben,
Libabőrben, sodródom majd,
Nincs már bennem üzemanyag,
Üzemzavar lelkem mélyén
Vadul hajt az éjszakában,
Forró érces álmos lázban.
Meg nem történt fantázia.
Emlékezés méregfoga.
Mit mesél a totemoszlop?
Összekötve jövőt, múltat,
Kemény, hideg betonfalra
Legendákat felrajzoltak.