Máté Mónika (I.O.A.)
Csend, sötét és a didergős éjjel
Nedves pázsiton jár a széllel,
Hallgatom az éji, szép zenét.
Telnek a napok, hetek s a hónapok,
De a vírus most is kopog az ajtódon.
Támadja azt, akit csak lehet,
Hogy produkálhassa e tüneteket...
Ahogy az eső, a rossz s a nap,
Úgy múlt el a nép forradalma.
Egykori ifjaink kemény harcot vívtak,
Nemzeti dalt költve, 12 pontot írva.
A szerelem, mely rólad szól,
A szerelem, mi örökké tart.
Az élet, mit te jelentesz nekem,
Az élet, mely szerelmeddel teli.
Úgy gondolod nővér vagy? Helyes!
Ez esetben itt a helyed.
Bőszen bólogass csak,
Mosolyoddal támogasd.
Angyal, ki meleget hoz szívedbe,
Mosolyt csal az ajkaidra,
Csillogást szemeidbe.
Szeretet szárnyán szállva ér hozzád,
S bármilyen gyorsan is jő,
Míg vársz, hosszú az út.
A gyertya ég, lángol,
S a meleg táncol.
Az otthon cseppnyi lángja,
Melyből többet rejt a kályha.
Rét, fű és pipacs,
Tehén bőg és legel.
Hosszú, földes és keskeny
Az út, mely előre vezet.
Az ég borús, szürke. Lóg az eső lába.
A fákat, leveleiket fújja a szél,
hol apróbb ráncok, hol nagyobb sodrok
hullámzanak a zöldes Balaton vizén.
Kemény munkák rengetege
Ott fekszik e kezeken.
A kéz, mely erős és gyenge,
Ujjai görbék, ráncba szedettek.
Fejem kerek, fülem lóg,
Orrom sárga, szemem gomb,
Karom rövid, pocim nagy,
Mancsom apró, s szívem nagy.
Suhan a szellem,
Suhan a szellem,
Száll veled a ködben,
Száll veled a földön.
Őrizni az emlékét,
Látni őt a lélekben.
Elhinni, hogy itt van még,
Jön még tőle segítség.