Máté Lászlóné
A szónak nagy hatalma van,
Ha lelkedhez ér csodásan,
Ott lubickol varázsában,
Fényben ragyog boldogságban.
Lelkem...
Lelkem oltára előtt térdepelek.
Szemem előtt a sorsom könnyfátyla
lebeg.
Boldogságom, győztesek,
fénylenek.
A bánatom szívemen ejtett nagy
sebet.
Istenem, áldd meg a magyarokat,
Kedves szavad kérje áldásodat.
Adj nekünk békét, boldogok legyünk.
Imával kérjük, drága Istenünk!
Utolsókat sóhajtja
Az idei nyár,
Már elköltözött
Délre oly sok-sok madár.
Még a nyár ír az emlékkönyvébe.
Még nyílnak a rózsák díszkertjébe`.
Még tündöklő annak varázsképe.
Még az ősz nincs varázsidejébe`.
Életem utolsó
szakaszához értem!
Suhant az idő,
de én mindig reméltem.
Már elrohant az idő velem.
Még egy utolsó tánc jár nekem.
Tánc közben suttogom csendesen,
Az élet szép, nagyon szeretem.
Halomba hordott idő
suhan a végtelenbe,
Ott utazik a sorsom
Sírva vagy épp nevetve.
Ha bántanak, nem szégyellek elvonulni,
Nem akarok senkivel szembefordulni.
Sem háborgó lelkével azonosulni.
Menekülök, jobb sokszor félrevonulni.
Édes Istenem, könyörögve kérlek!
Kis kápolnádban most hozzád beszélek!
Hallgasd meg szívből jővő könyörgésem,
Az emberek lelke retteg, békétlen.
Álmából felébredt a szép természet,
a tavasz megszületett, újraéled.
Álmában szendereg kicsit az erdő,
ébredt a halomba felhordott idő!
Drága, jó anyám.
Mennyben lakik a jó anyám,
Ott él már a csillagtanyán.
Hold ezüstje ragyog haján,
Nap csillog a fénysugarán.
Mi vagyok én,
Egy porszem a világban.
Egy ember Isten tenyerén.
Egy szikrapont
Az élet viharában.
Ember - az élet
Porszemszigetén.
Az ősz sóhajt fáradtan, betegen.
Színes könnyet hullat keservesen!
Levélkönnyek halva az avaron,
Harmat, ködfátyol a ravatalon.
Életem filmcsodája pereg most előttem,
Kamaszkor legszebb idejében nézelődtem.
Oly csodák gyönyörűsége van a mezőben,
Szívem szeretete éltet most tündöklötten.