Mata Ibolya
Valentin-napra egy szál liliomot,
más napokra a szívemet adom...
Csönd és némaság...
A miértekre nincs válasz
és a kérdés is elenyészett.
Lehajtott fejjel jöttem
gyónni a vétkem,
mit halomba gyűrt
bennem az élet.
Barlangkövek cseppjében
nagyokat nyújtózik az idő,
ledobta már múltjáról...
Ma száraz kenyérmorzsa
kerüljön az asztalra és
az ima legyen az utolsó
vacsora.
Már öregszem, már öregszem.
Lassú koppanás deszkaszálak
rései között e vallomás.