Mary Lance
Egy utolsó cigaretta még,
Egy füstbe ment terv,
Hogy nem vagyok tiéd.
Azóta is hagyom, hogy fájjon,
csak fájjon, túlvagyok már száz orkánon,
fent állok a hegytetőn.
Ha eltűnnék az életéből, észrevenné?
Ha most lenne az utolsó esély, értékelné?
Olyan naiv voltam. Oh, én voltam a balga,
Saját életében nem főszereplő, csak szolga.
Fáradt vagyok, ó, Uram,
Fáradt. Nem találom utam.
Kiszakított lelkem elhagyom
Az út menti porban.
Sokáig sírtam, bömböltem, ordítottam,
Mint kisgyermek, aki nem kapott nyalókát.
Sötét házak, falak s udvarok,
Kialszanak az éjjeli csillagok.
Fordul a kulcs, kattan a zár,
Bezár az utolsó pénztár.
Nyugodj meg, senkit nem lombozok le gondjaimmal,
Élek tovább azzal a tudattal, hogy én mindent megtettem.
Az idő vaskerekét visszaforgatni nem lehet,
Hogy megtehetjük, csupán vad képzelet.
Én mindig neked éltem,
Pedig végén már féltem.
Könny nem csordul,
Csak a lélek csorbul.
Sovány vigasz.
Nézd, hogy mivé lettem,
Pedig sokat tettem,
Megváltó Krisztust
Kerestem.
Csak a csönd, és senki nem szól már.
Csak a csönd, és minden gond elszáll.
Csehszlovák szívem Felvidékért dobog,
Szívem Anyaország ajtaján hiába kopog.
"Jönnek a csehek!" - ah, a pesti rokonok,
Lehull hát a lepel végre, ezek komor korok.
Suttognak az erdők, fenyvesek,
Jön a tavasz, vár már a kikelet.
Kismadár csipogja, újabb üzenet:
"Holnapután biz` én itt leszek!"