Marton Paul
Ömlik, poroszkál a hangos tömeg,
és belőle többféle zászlók sarjadnak,
repkednek a szennyes, zabolátlan szavak,
ágaskodnak az utcai kövek.
Amikor összeér a föld és az ég,
a sikolyok egy halomba dőlnek,
surranva eltűnik a szorgos árnyék,
nem lesz tovább követője a bűnnek.
Hószikrák viháncolnak a fehér pamlagon,
Nap átöleli az öröm pillanatait,
a fényből jut bőven, belépnek az ablakon,
hogy beterítsék a házak vendégszobáit.
Belém költözött tündér arcod bája,
bőre virágszirmos, finom bársonya,
ártatlan szemed tengerkék világa,
pillantásod jövőt sejtő csodája
Istenembe temetkezem, ne fogyjon a remény,
a Szentlélek most örök kupából önti belém
az áhítat, szentség magasztos dalának szavát,
hogy tiszteljem Mária emlőjén felnőtt Fiát.
Út a háborúba
Üvöltő farkasként rázta meg az eget,
nyüszítő ebként nyalta lelki sebeit,
nem ő váltott a hadi vonatra jegyet,
a sors fukar volt, nem osztotta kegyeit.
Mikor meghalt Szilveszter pápa, senki sem gondolta,
mily vigalmat, lakomát hoz majd neve napja,
habár a sokaság elnyeli a könnyes bánatot,
boros búra cserélik a bűnbocsánatot.
Az angyalok zengik odafent az öröm dalát,
nincs bú, senkit sem kínoz a földön bánat, magány,
Isten nekünk adta Jézust, egyetlen szent Fiát,
s bennünk ragyog Ő, az áldott örökkévalóság.
Hiába múlnak már a dolgos évek,
meríteni kell a test erejéből,
nem lehetnek csak csodás álomképek,
vagy lehulló mannák a bőkezű égből,
éltessenek pezsgő célú, valós tények.
Újjászületnek a fénylő csillagok
Köszöntő
Múlnak az évek, de a jelen ébred,
benne rejlenek a csodás remények,
boldogságod árasztja a bőséget,
ne legyen vége a tündérmesének.
Körbenézek, látom mindent szétmart az enyészet.
Felborult a rend, felborult a szédelgő világ,
a jóból rossz, rosszból jó, szépből fájó csúnya lett,
ezeken már semmit sem segítenek az imák.
Lila felhőkbe borult, bűnös világ,
hit, megváltás, szól az isteni ígéret,
reményünk Messiás, zengik az imák,
a magasból érkezik a szent dicséret.
Az ősz még igazít ruháján,
erre több levél még aláhull,
egy gyűrött, sárga levél táncol...