Marković Radmila
Lassú lépteidnek csendje
átvált hallható titokra.
A világ rendjét ki tudja?
Végleg eltűnt arcom fénye.
Életed zsenge tavaszán
szíved ne érje szomorúság.
Minden napod veled szálljon...
Az igazi szentély ott van a csillagok mögött,
Az igazi szentély itt van valahol bennem, amit keresek,
Az igaz hit küszöbéig fénycsóva vezet,
Amit a szem nem lát, csak az önzetlen szeretet.
Velem halad a szürke, hűvös árnyékom,
ha utolér az őszi, fázó csöndesség,
halkan, sejtelmesen suttogja, én hallom...
Színes gyertya fénye lobban,
bölcsen gondolkodva, hangosan
mondja: megérzésed mindig segít,
problémád így tudod megoldani...
Megvalósítatlan álomvilág...
Ifjú fejjel, csalfa reményekkel
úszni akartunk nyugdíjas évekkel.
A lélekdal most merre, hova szállt?
Láthatatlan zöld illat, éberen figyel a táj,
fülük észleli hulló levelek ismert dalát.
Bácskai titokzatos, magas ég,
alatta dobog két szerelmes szív,
érzelmi síkon röpül a gondolat,
test ritmusa vidám dalra fakad.
Amikor hozzád indulok, Uram,
gyarlóságom számba veszem,
azt is magammal cipelem.
Nem esküdözök, nem ígérgetek semmit sem,
az akadályokat nem mindig győzöm le,
fejemre hamut sem szórok, mert minek,
inkább a tükrömhöz beszélek, amelyből
olyan fehéres ködből lépnek elébem azok...
Hű marad hozzám az árnyékom,
halkan, suttogva arról regél,
nem hagy el, ha megjő a fázós
csöndesség, fújhat az őszi szél.
Az emberiség nevében kérem:
Ne legyen többé háború!
Az emberiség nevében kérdem:
Minek a gyűlölködés?