Maria_HS
Osztod magad,
Behízelgő, álnok, hamis,
Önző vagy és telhetetlen.
Hiszen becsvágyad piramis,
A terved szerethetetlen.
Talán megfigyelted régen,
Érdekes bizony a változás.
Le is kottázták a dalát
Ártó, alantas koronavírus,
Veszélyhelyzetet hirdet a hatóság.
Érdeked ezt kívánja, logikus,
Most ne utazz, veszélyes a távolság.
Hallgatom az esőcsepp zenéjét,
S irigylem, hiszen érinti az ajkad.
Lesheti a sóhajod meséjét,
S érezheti, mily` arcodon a balzsam.
Neved lehet Éva vagy Irén,
Ősanya vagy, tán leszel vala.
Nőnek születtél, vagy oxigén
A magzatodnak az angyala.
Pirulsz, ha bókokkal halmoznak,
Ismered a csínját a főltnek.
Álmatlan éj` lesem a füst táncát.
Kéményben nagy az élet, hamu s korom
Randevúzik, átélem hát drámát,
Kandalló`, pattogós ritmus, dúdolom.
Rég volt, mikor tavasznak láttalak,
S abban bíztam, hogy űződ a zord telet.
Mégis, utólag én megáldalak.
Köszönöm neked az álomképeket.
Kereslek, mint ruhának szánt kelmét,
És merülök, mint kavics az örvényben.
Muszáj szítani újra a pernyét,
Hogy meleget adjon, mint a Napfénye.
Mintha álmodnék, puha-pihe ágy`,
S látok egy szál gerberát is valahol.
Látom, papír felett imádkozol,
Szavakat keresel, kerget s fűt a vágy.
Lassan elkészült a jelmez,
volt rajta elég varrni való.
Kritikus s mindent sérelmez,
bőven akadt hát tennivaló.
Megfosztott ma a köd látványodtól,
Pedig annyira fontos volt ez nekem.
Ma elárultam volna neked,
S koriztunk volna távol minden gondtól.
Járkálnak kicsik s nagyok naponta
mostanság, nem kell hozzá alkalom.
Álarcokkal van tele a szoba,
lógnak a fésülködőasztalon.
Nincs szivárvány,
Ma végre vége a szürkeségnek,
Deres a határ, szemnek szép e látvány,
Igaza van a régi meséknek,
Mégis, azt sajnálom, hogy nincs szivárvány.
Báli cicoma, szép szatén s karát,
Olajzöld a teríték az asztalon.
Lemez énekli a nép himnuszát,
Diós és mákos bejgli rég elfogyott.
Ossian zenéje zeng a szélben,
Gépként dúdolom ismerem dallamát.