Maria_HS
Rég volt, mikor tavasznak láttalak,
S abban bíztam, hogy űződ a zord telet.
Mégis, utólag én megáldalak.
Köszönöm neked az álomképeket.
Kereslek, mint ruhának szánt kelmét,
És merülök, mint kavics az örvényben.
Muszáj szítani újra a pernyét,
Hogy meleget adjon, mint a Napfénye.
Mintha álmodnék, puha-pihe ágy`,
S látok egy szál gerberát is valahol.
Látom, papír felett imádkozol,
Szavakat keresel, kerget s fűt a vágy.
Lassan elkészült a jelmez,
volt rajta elég varrni való.
Kritikus s mindent sérelmez,
bőven akadt hát tennivaló.
Megfosztott ma a köd látványodtól,
Pedig annyira fontos volt ez nekem.
Ma elárultam volna neked,
S koriztunk volna távol minden gondtól.
Járkálnak kicsik s nagyok naponta
mostanság, nem kell hozzá alkalom.
Álarcokkal van tele a szoba,
lógnak a fésülködőasztalon.
Nincs szivárvány,
Ma végre vége a szürkeségnek,
Deres a határ, szemnek szép e látvány,
Igaza van a régi meséknek,
Mégis, azt sajnálom, hogy nincs szivárvány.
Báli cicoma, szép szatén s karát,
Olajzöld a teríték az asztalon.
Lemez énekli a nép himnuszát,
Diós és mákos bejgli rég elfogyott.
Ossian zenéje zeng a szélben,
Gépként dúdolom ismerem dallamát.
Derűs napra ébredtünk estére
Ablakunkban kitesszük a cipőket
Leddel világítunk majd a kőre
Árnyékban harminc fok, és mégis didergek,
Kezemben egy legyező, a lábam remeg.
Szól az induló, erre nem vettem jegyet,
Temetésen szól ez a gyászos üzenet.
Amikor meggyújtod majd a gyertyát
Dobd el a nyomasztó bilincsedet
Végy nagy levegőt s hagyd a könnyeket...
Suhan a november s vele az esztendő,
Az elmúlásba a lelkem beleremeg.
Közel az ünnep, s vele jő a szeretet,
S elmúlik egy időre az óesztendő.
Rám találnak az átélt szerelmek,
Régi dalok és hajdani intelmek.
Követnek, mint hulló falevelek,
Emlékeimben az első a legszebb.