Mária Bíró Füleki
Uram, tekints le ránk.
Legyen békés hazánk.
Ne hagyd néped világgá menni,
Gyermekek ezreit éhezni!
Sátán öltött testet
egy démoni arc mögött.
Kígyómérget okád,
mert lelke rút virágát
nem öntözöm.
Már nincs kedv, mitől vigadnék.
Búbánat húzza fejem.
Bánatomon túl néma ajkam,
könnyes tekintetem.
Úgy érkeztem,
mint egy naiv kisgyerek.
Ki hiszékeny,
s önzetlenül szeret.
anya - a nő...
A kéz, mi bölcsőd ringatta,
erőtlen lesz, ráncos,
s még arcod simogatja.
Ne feledd megcsókolni,
ő az... ki az életet adta.
Törékeny, kedves lény,
egy drága porcelán.
Nélkülük nem lennének férfiak,
a földön nagy lenne a hiány.
Szép tavasz, merre járhatsz,
Hó fedi be a mátrai tájat.
Madarak dideregnek,
hangjuk nem is hallik.
Elpusztul mind, ha
ki nem tavaszodik.
Csalódás
Megnyitottam lelkem kapuját,
Csupán a jó szándék vezetett.
Igaz szavaimnak kétkedői
Mögöttem csak nevettek.
Szemed tündöklő gyémánt.
Hajad selymes, mint a kendő.
Hangod madárdal,
szépen, tisztán csengő.
Festék vagy a falon,
Kotta egy üres lapon.
Fény a vakságban,
Szabadság a rabságban.
Lennék harmat a fűben,
mi érintené lábadat.
Lennék felkelő nap,
mi rád szórja a sugarat.
Odakinn, a téren
vidám, mókás lények.
Kereplővel ijesztgető,
különböző rémek.
Az én világom a te világod párja.
Földi szépség üzenő virága.
Alkotsz, alkotunk,
S ha egyszer el kell menni,
Az utókornak szeretnénk üzenetet hagyni.
Olyan vagy a nagyok között.
Egy lángelme, ki szerénységbe öltözött.
Szíved nemes, személyed bölcsességet adott.
Ki a Hajdúságtól Heves megyéig
az ország minden pontján alkotott.
Jégvirágok nyílnak az ablakon,
Kint dermesztő fagy csikorgatja fogát.
Hóember köszön az úton,
Kedvesen mosolyog rám.