Mária Bíró Füleki
Megint szól a harang,
gyászos zenét visz a szél.
Maradni vágyott, de egy
fekete angyal kitépte szívét.
Csend... s most árnyék ül körénk.
Nyílnak a tavasz virágai,
a Nap egyre simogatja a földet.
Mégis más ez a tavasz,
gyász takarja be a földet.
Ma csend uralja életünk,
befészkelte a félelem
agyunkba magát.
Kóros kór terítéken
feni ránk szuvas fogát.
Üresek az utcák, a csend hangja üzen.
Gyászos üzenetet küld a szél felém.
Szomorúság húzza lelkem,
némán nézek a semmibe,
tekintetemmel kutatom
az elveszett időt,
az elveszett életem...
Kék ibolya, szarkaláb,
Locsolkodni jöttem,
Az út során a garatra
Jól felöntöttem.
Sándor, József, Benedek,
megbocsájtok most nektek.
Szóltam ugye, időben,
készítsétek a zsákot,
mert elpártolnak a barátok.
Ne verjetek át, gyerekek,
mert megváltoztatom a nevetek.
Sándor, József, Benedek,
mi volt ovijeletek?...
Talán ernyő, nagykabát?...
Vagy talán egy hólapát?
Elbúcsúztattam az óévtől
a múló pillanatot.
Könnyeimmel öntözve minden percét,
gyászolom,
mit sötét árnyak ködként kísértek.
Beköszöntött farsang hava,
maszkabálos hónap.
Táncoljunk, vigadjunk,
ne búsuljunk,
ne legyünk
az ünnep elrontója.
Rég volt... szép karácsony.
Kint vastag hó, s az éj leple alatt
Jézuska fáját angyalok hozták el
a kert alatt.
Pihekönnyű, légi testek,
Ott a távolban, múlnak-e az évek?
Csendesek az utcák,
csak távolból szól egy dal.
Halkan énekel néhány kis angyal.
Leszálltak közénk a földre.
Karácsonyi angyalok
szállnak fent az égen.
Karácsonyi csillag ragyog
a távoli messzeségben.