Mária Bíró Füleki
rólunk
Úgy csordogál az életünk,
mint a gyertyaviasz.
Lassan, egyenetlenül,
végül semmi sem marad.
hála
Hálát mondok a világnak,
A hajnali fénynek,
A nyíló virágnak.
Mosollyal az égnek,
Hálát mondok
A világmindenségnek.
halál
Sötétség...
Minden lelket akarod,
Kéjes vággyal testét
Magadhoz ragadod.
Gondolataid kuszák, féktelenek.
Nézlek, de nem értelek,
Mintha más lenne anyanyelvünk,
Vagy magadhoz szólnál szüntelen.
Elméd zűrzavara tévútra vezet.
Csak hallgatlak, de nem értelek.
a kór...
Olyan vagy, mint
Egy lidérces álom.
Rám telepszel,
Sértegetsz.
Ha érdeked kívánja,
Kedves vagyok neked.
Nem halványul a kép,
úgy élsz bennem, mint rég.
Te vagy az arcom,
vívod a harcom.
Erdélyről
Messze jár a gondolatom,
Erdély lankás tájain.
Fenyvesek közt sétálgatok,
Erről szólnak álmaim.
akkor lettem poéta...
Tizennégy lehettem,
Mikor az első verset írtam.
Titkom magammal
Negyven évig bírtam.
modern mese őzikéje
Éldegélt az erdőszélen,
De már bizony nagyon régen
öreg néne s őzikéje.
osztálytársunk emlékére (Nagy Ferenc)
Utolsó volt a kézfogás,
Utolsó volt az ölelés.
Akkor ott,
A városnak szépséges főterén.
az ár...
Úgy tűnt, mint a világ vége,
Szörnyű sötétség borult az égre.
Mennydörgő hangja s haragja
Lecsapott Karácsondra.
Ezer ráncot rakott arcára az idő.
Mosolya mégis boldog és vidám.
Kora mennyi, nem tudni.
Befedi a kendő. Ki tudja, mögötte
Mennyi az esztendő,
Mi eljárt.
Kissé meghaltam.
Nemcsak szemem sír,
Szívem is zokog.
Tőled távol lenni,
Soha meg nem szokom.
Ha elérne hozzád szavam,
Elmondanám, mit nem tettem soha.
Világon a legszebb szó
a szeretet és az édesanya.