Mária Bíró Füleki
Lehetnék erdő, tiszta, éltető erő.
Napfény, a fák közt ragyogó,
Vagy árnyékként hűsítő takaró.
eső és hó
Borús a kedvem, mint az idő.
Felhőkkel tarkított, égi bánat.
Mintha sírna a természet,
csak hull az eső, a hó is elered.
Hívogató
Hűs szellő simogat
a természet hívogat.
Lassan ereszti keblére
ölelésre váró gyermekét.
Üzenet
Anyák napja van,
s én nem viszek virágot.
Csak halkan mormolok imákat.
Hallod fent az égben
sóhajom, anyám?!
Oly távol vagy,
halld meg hát imám.
sorsok
Ajtó mögött csendesek a léptek.
Sorakoznak, mint sakktáblán a figurák.
Csendben ülnek,
kizárták rég a külvilágot.
Vágyom rád, mint föld a napra,
Szomjat oltó, szép tavaszra.
Nyiladozó virágokra,
Illatozó majálisra.
Gyorsan szállnak az évek,
gyűlnek fejem fölött. Az
öregség jele észrevétlen
testembe költözött.
Elmúlt az ünnep,
A meghitt karácsony.
Ilyenkor minden a legszebb
Az egész világon.
Nincs már szó, nincs már hang.
Túl a messzeségben
néhány angyal csak hozzátok zenél.
Lágyan vonaglik a súlytalan állapot.
Könnyedén a felhőkből
körétek szeretetkoszorút fon.
Egyedül vagyok
furcsa gondolataimmal.
Valami eltörött.
S küzdenék egy ismeretlen
hatalommal.
Roskatag falak között
a múlt megpihen.
Emlékek temetőjévé vált
ez ódon épület.
Üres fejben pici árnyék,
Mintha agy helyett vizet látnék.
Erőlködve próbál tenni...
Átfonta karját rajtam a kétség.
Szeretni valakit
Tán bűn vagy vétség?
Érezni, miként tekintete
Tekintetembe olvad.
Lehajtják fejüket a fák
Földünk dús keblére.
Színes ajándékhálót
fonnak köréje.
Dr. Végh Attilához
Őrizd díszes dobozban
Az éveket s napjaid.
A múló idővel megszépülnek
hűen őrzött kincseid.