Mária Bíró Füleki
Valós szavak
Szavaimnak súlya van, ha mondom.
átgondolom, mielőtt kibontom.
Talán jobb lenne néha csendben maradni,
mielőtt hazugságok miatt
készülök harapni.
Arcomra pírt hoztál, Róza,
Kinyílt rajta a rózsa.
Merthogy vénségemre
Szerelmet vallottál szemembe.
Ifjú éveim jutottak eszembe.
Időskor felé
Szereted-e még az életet...
hogy megtört arccal
tekint vissza tükörképed...
s pillantásod kezedre téved,
mely fáradtan öledben pihen.
Haraggal néznek az istenek a földre.
Büntetést mérnek a népre.
Háborúznak, és nincs sosem kiút.
Hol béke, ott természet az úr.
ráncosak kezei
Léptei aprók,
lassan, tipegve jár.
Ezernyi munka tapad kezéhez,
elmúlt fölötte sok-sok nyár.
Vidám kacagás,
bánat fakasztotta,
minden cseppet
az arcomra gyöngyként
tapasztotta.
Ólomkönnyek hullnak,
sós ízű fájdalom,
ajkamhoz ér,
majd kezemre téved...
Beletelepedett szívembe, s
minden cseppje átkozott.
Hideg víz testekkel ölelkezik,
Az élettelen testek
Tűrik az ölelést.
Habok közt látszik,
A gyásza vétség.
Hagytam, hogy az érzelem
szívemhez érjen.
Vágytam, reméltem,
véget sosem ér ez.
Mesés világ volt, merre jártam.
Magasra repített a szerelem szárnya.
Magával ragadott szívemnek vágya.
Az élet durva játékot játszik velem.
Elraboltad s darabokra törted a szívem.
Megtapostad, mint valami ócskaságot.
Ezért gyűlöltem az egész világot.
Lehetnék erdő, tiszta, éltető erő.
Napfény, a fák közt ragyogó,
Vagy árnyékként hűsítő takaró.
eső és hó
Borús a kedvem, mint az idő.
Felhőkkel tarkított, égi bánat.
Mintha sírna a természet,
csak hull az eső, a hó is elered.
Hívogató
Hűs szellő simogat
a természet hívogat.
Lassan ereszti keblére
ölelésre váró gyermekét.