Mária Bíró Füleki
A vírus
Van rá törvény, hogy féljek,
könnyeket hullajtsak
nap nap után?
Miért kellene félnem,
ha betartok minden szabályt?
Koronavírus
Jött a tavasz
szép reménnyel.
Hóvirágok nyílnak.
Madárdalok riadtan
a szabadba hívnak.
Még emlékszem, nem is régen.
Milyen egyszerű volt az élet.
Apám, anyám sokat nevetett,
Nem volt ciki a szeretet.
Utad ha járod,
mindig ott leszek,
szíved tápláló,
örök szeretet.
Mosolyod, ha szép az élet,
derű fent a kéklő égen.
Őseink békét teremtettek,
békés nemzedéket neveltek.
Felemelték romba dőlt hazánk,
De most a nép segítséget kíván.
Minden csendes, mint egy álom,
néha megreccsen egy korhadt faág,
valahogy tán köszönteni kíván.
Minden emlékem az enyém,
bekötöm színes keszkenőbe.
Álmaim visszavisznek
a múló esztendőkre.
Sejtjeimben érzem
az idő múlását.
Az évek nyomot hagytak
minden porcikámon.
Tükörbe nézek...
de sehol nem látom
a szépséges ifjúságom.
Búcsú
Lehullt a függöny, a műsor véget ért.
Elnémult ajkad, ott minden sötét.
Senki nem nevet, mindenki sír.
Fagyos a levegő nélküled itt.
Télüldöző
Február, jön a nyár, azt mondja a fáma.
De még mindig ablakomon
Kopogtat a didergő dáma.
Gondoltam egyet, kicsit megijesztem,
Ha szomszédomat alaposan beöltöztetem.
December zúzmarával
díszítette a fák ágait
menyasszonynak, hazánk tájait.
Fogcsikorgató hideg van,
de nem panaszkodom.
A lejtőn lefelé,
ágakban kapaszkodok.
Csillogva, villogva jön a karácsony,
Hópelyhek pihennek az ágon.
S ha leszállt az est, az ablakokból
Gyertya fénye árad.
Ropog a hó talpak alatt,
Mintha halkan szóló
éneket kísérné.
Ablakokba kigyúlnak a fények,
várják Jézus érkezését.
Fekete karácsony, 1968.
Nem várom az ünnepet, mint bárki más,
Nincs okom ünnepelni még.
Karácsonykor a szívem szomorú rég.