
Mária Bíró Füleki
Sándor, József, Benedek,
mi volt ovijeletek?...
Talán ernyő, nagykabát?...
Vagy talán egy hólapát?
Elbúcsúztattam az óévtől
a múló pillanatot.
Könnyeimmel öntözve minden percét,
gyászolom,
mit sötét árnyak ködként kísértek.
Beköszöntött farsang hava,
maszkabálos hónap.
Táncoljunk, vigadjunk,
ne búsuljunk,
ne legyünk
az ünnep elrontója.
Rég volt... szép karácsony.
Kint vastag hó, s az éj leple alatt
Jézuska fáját angyalok hozták el
a kert alatt.
Pihekönnyű, légi testek,
Ott a távolban, múlnak-e az évek?
Csendesek az utcák,
csak távolból szól egy dal.
Halkan énekel néhány kis angyal.
Leszálltak közénk a földre.
Karácsonyi angyalok
szállnak fent az égen.
Karácsonyi csillag ragyog
a távoli messzeségben.
a szívem gyászol
Szomorúság árnyéka a fejünk felett,
kétségek közt vergődő ártatlanok.
Hitüket már majdnem feladták,
imát mormolnak nap mint nap,
szánj meg, mi Atyánk!
Temetőben...
Árnyak suhannak az esti szürkületben,
testemen érzem a közelségüket.
Gyászol a szívem,
az élet fájáról lehullott sok levél.
Az enyészeté lett, de minden levél
a lelkemben él.
Szívem terhe ezer fájdalom...
Nem gyógyult be még.
Talán magammal hordom,
Míg élek s félek,
E fájdalom soha véget nem ér.