Marczi Mátyás Mathias
Egy kis vidámság rám férne már
Messziről jöttem sok mindenen át
Mikor szél fújt s nem röpült madár
Vágytam mégis hogy halljam szép dalát
Vajon mi van fent az éteren
Kitárja karjait felénk a végtelen
Üzenet nem jön vagy nem értjük csupán
A boldog megnyugvást életünk után
Egy dal mi csak nekem fáj
Érzés mi nem múlhat el
Szeretni kell szeretni muszáj
Ez az mi engem érdekel
Lelket döftek szívembe
Mintha az enyém nem lenne elég
Csak lenne ki elengedne
Hogy felolvadjon bennem a jég
Köszönöm hogy megtiszteltetek
Figyelek rátok ha odafent leszek
Az imámba foglalt jóságom
Megtartom szavamat állom
Ha nem tudsz nevetni
Takard el arcod
Neked kell szeretni
Az újkori harcod
Gazolni mindig kell
Gazolni muszáj
Akkor is ha könnyű
Akkor is ha fáj
Elfáradt a lelkem
Pedig de sokat öleltem
Mikor rám simult az áldás
Nem tudtam csak hittem
Mi az a kiáltás
Gyere bátran s nézd meg lelkem
Hogy lásd a múltnak hogy feleltem
Az egyik lélek ilyen
A másik meg olyan
Az enyém vajon milyen
Kérdezem de komolyan
Szűklő gyomorral szelíden
Ha csak nem amolyan
Egyszer azt mondta nagyapám
Itt élek mert ez a hazám
Kik távoli világban járnak
Hazára nem találnak
Megint fordítva ült a nyeregbe
Hatását nyerítve peregve
Patkója nyomán felsírt a hó
Hiába vágtatott tovább a ló
Állj vigyázzban magad előtt
S mit teszel mindenekelőtt
Zene a legszebb zengés
Lelkünknek mosolyt hint a dal
Vigaszt adó elmerengés
Fény és hang e kettő nagy diadal
Az ég tündöklő fénye
Csillagok szikrázó reménye
S a föld felizzó erénye
Álmodni serkent töretlenül