Mankó Lia
Kiválasztottam, kiért szól szívem.
Oly sok hiba és szenvedés után.
Mondd, nyerhetünk-e végre megváltást...
Múzsám, édesem.
Olyan vagy nekem,
Mint víz az életnek.
Szükségem van a szerelmedre.
Szeretlek ugyanúgy, ugyanannyira.
Zeng a fejemben, ordít
Egy hang. Téged hív.
Reménytelenül akar.
Üresség.
Mely belülről éget szét.
Hiány.
Gondolataimban csak ő jár.
Ó, Patrikom,
édes Patrikom,
szívem balladája,
gondolataim gazdája.
Elnyertem kegyelmét.
Hiszem, minden rendben lesz.
De kezdetben szívem fáj.
Magam sem tudom, miért.
Fájdalom, mit én okoztam.
Szenvedek én is vele.
Nélkülem békére lelhetne,
Mégsem tudja, mit tegyen.
Szerelmem, ki mindig elvarázsol,
Kinek szemében látom világom.
Világomban csak ő szavát hallom.
S egyetlen, mire vágyom, illatod.
Szerelmem, életemnek éltetője,
Nincs, mi miatt szívem dobogjon,
Keserű, fanyar, sír. Nélküled üres.
Szinte a búcsú is kellemes,
Mert látlak, míg tart.
Érzem illatod, hallom szavad.
Fogom kezed s fogod kezem.
Lelkem választottja, kit szólítok minden lélegzetemmel,
Teste elkápráztat, szava imádatra késztet.
Szeme mindent magában rejt, a világegyetem is kikacsint...