Magyar Anita
Némán szeretlek - olyan vagy nekem,
mint nyári zápor fűszere a földnek,
azt kívánom, hogy borsosabb legyen,
attól hullajtsak ajkaidra könnyet.
Oldozd ki köpenyem zsinórjait,
vesd a Föld pörgő centrumába,
- araszoljon minden centimétere -
összehúzva gyötrő borzalmait.
A Föld járhatatlan útjai előtt állok,
nem beszélek, nem mozdulok,
csak némán, lehunyt szemmel várok.
Minden álmodban legyen nyugalom, béke,
árassza el lelked a tisztaság hófehér fénye,
a szeretet karjában nézz fel a zafír égre,
legyen minden gondolatod életed reménye.
Hiányzik a víz a szunnyadó körtefának,
szomjazón néz reám szomorú termése,
ágait mélyre húzza a kesergő bánat,
a szeles vihar is megtörte, megtépte.
Görcsöt bont az igyekvő hurrikán,
mely galád harcokból vert várakat,
a lélek és szürkület veti ágyadat
hasított rögök szorgalmán.
Hol jársz, Idő?
Talpam tonnányi földet taposott,
több évszak vetkőzött s öltözött.
Érintésed halk szava szívemnek,
könnyeid tisztára mossák
a bennem kavargó mély érzéseket.
Ölelj! Szoríts! Ne engedj el!
Nem akarok mást, mint
Anyám karjaiban olvadni el.
A szemem legyen a te szemed,
lásson azúr tengert és zafír eget,
a kezem legyen a te kezed,
fogjon reményt adó, tiszta lelkeket.
Húsvéthétfő reggelén ragyog a Nap,
Végre megérkezett a tavasz,
Itt szaladgál a kertek alatt,
Kergetik a napsugarak.
És most jön a csend,
elvonul a nyüzsgés,
pihenni tér a beteg világ,
az ajtót bezárja maga után.
A reggel tiszta fénye
mossa meg arcodat,
nyújtson kezet feléd az
ébredő napsugár.
Körülnéz a Föld.
Félelmetes.
Fénytelen a világ - éj van -
A csend veszi körül.
Rád zuhantam,
a szike éles nyomot hagy
testem vonalain,
nem érzem fájó kiáltását,
csak rajzolja rajtam
körkörös íveit.