M. Viki
Fehérbe búrkolózik a táj,
Felébredek alkonytájt,
Keresem, mi elveszett,
Ablakon át egy fa reszketett
Esténként, míg várom álmaim tengerét,
Sokszor gondolatok töltik be szerepét,
Halálról ábrándozom,
Félelmekkel teli e gondolatom.
Maró érzés, mely mélyre ássa magát szívemben,
Keresem magamat szemedben,
Nem benned kéne megtalálnom azt, ki vagyok,
Mégis állok és várok.
Mi lett volna, ha korábban születek,
vajon akkor is te szívedben kutatnék?
Keresem a kulcsot, mely nyitja zárat.
De hiába keresem, sosem lelem e tárgyat.
Te vagy az egyetlen, akit szeretnék,
kiért semmi sincs ezen a világon, mit meg ne tennék.
Mikor gyönyörű szemeidbe nézek, megértem, mit is érzek.
Szavakkal már-már kifejezhetetlen...