M. Laurens
Fogynak már a mérföldkövek utamon.
Lihegve megállok, - kalapál a szív -
A fákban csendes nyugalmat találok,
S az útszéli mély árok magához hív.
Levél egy fűzfapoétához
Hát tudod, amice, megárt a sok a jóból,
Ám te nem kényeztetsz el minket szóból,
Rímeid kacskák sánták, már ha vannak:
Mentél volna inkább mormogó tibeti papnak.
Versparódia Weöres Sándor nyomán
Tompika, Tompika lájkol,
Közben az agy-lobok szülnek,
Sült-halak vigyorognak,
Sóska-pofák menekülnek.
Hol nem volt egyszer két vízicsiga, ki lázas-
Vad szerelmi láztól űzve, lettek házas.
S az esküvő után, immár új célra lelten,
Közös mázas házra vágytak, mind a ketten.
Ej! Mi fene esett belém,
Nem jön rám az ákom-bákom;
Pedig kezemben toll van,
S ülök, mint bagoly az ágon.
Terítsetek rám egy lyukas pokrócot,
Fejemre húzzatok rozsdás koronát,
És hozzátok a rút csörgősipkám is,
S szakadt papucsom is kell majd odaát.
Kedőbe kötve...
Kendőbe kötve jött e világra,
egy szeméttároló mellett
otthagyva: szerencsétlen árva.
[mementó hatvanhat]
A kor árnyában tűnnek el
Naponta a napok.
A kor árnyában vesznek el
Remények s bánatok.
Egy igencsak bátor
kisnyugdíjas reggel kikelt önmagából.
Tréfás húsvéti versike
Húsvétnak közeledtével
dolgozott a nyúl nagy serényen.
El kéne mekegni kecskemód
de nincs hozzá kecskekód
s nem esmérem a jegyeket
csak a káposztafejeket
sem pediglen azt a napot
amék felettem baktatott
netán a papom jelleme
vagy imádsága kellene...
Naná, hogy a pillangó-élet csillogás,
De próbálnál pondróként élni itt alant!
Őszülök már, és testem elfogy.
Halkul bennem vágy, indulat,
és egy vésnök észrevétlenül:
belőlem naponta farag.
Valentin-napi emlék a 80-as évekből
Kicsi lakás, kicsi ágy,
szorosan ölellek át,
kicsi ablak alig zár,
vágyam most aligha vár.
Az én kis állatkertem
Én kérem, a birka lennék, alázatos lélek,
Ki a Főkolompos után kérdés nélkül béget.