M. Laurens
Én:
Hogy van maga bennem?
Már rég ültünk le így ketten,
Már épphogy majdnem elfeledtem.
Csak kacat voltam teremtőm kezében,
Néhanap babrált rajtam, javítgatott,
Kis fényt keresett bennem a setétben,
Aztán mégis feladta és eldobott.
Hajad már nem hull szemedbe,
Ha a kor előtt meghajolsz,
Egy boncnok lesi, mozdulsz-e,
Rá se ránts, ha már csomagolsz.
magamból ollózva
Óh, Uram!
Ugattam sokat és sokszor,
s míg volt pár fogam,
haraptam is olykor.
Egyik szatyrában csirke farja,
Másikban csak lyuk, de semmi sajt,
Így láthatod a kisnyugdíjast,
Így osztja be azt a pár garast,
Mi másoknak két napig se tart.
Emlékszem - mintha csak tegnap lett volna,
Az égen sütött a szeptemberi Nap:
S lent a kavicson egy megfáradt öreg
Sétált a fák hulló levele alatt.
Nő a fa és nő a zöld fű a réten,
Nő a fűszálon a sáska oly szépen,
Nő a ricsaj, a felhő a kék égen,
Nő a tányéromon a bosszantó légy...
Eljött karácsony,
megszületett Jézus,
a szeretet királya!
A sok-sok elgépiesült
okos-mobil nyomkodó:
fel sem néz,
fel sem figyel rája.
Olyan ronda ma e Folt.
A lét kies sivatag néha,
Olyan szomorú ez a téma,
S olyan ronda ma e Folt.
avagy az éremnek több oldala van
A TÜCSÖK ÉS A HANGYA FELESÉGE
A kis hangya egész nyáron dolgozott serényen,
Télire pedig hazament szerelemre éhen.
Ámde addigra a párja már rég elhidegült.
Tücsöklegénnyel csalta, kivel ágyában hegedült.
Elmémből jőve napvilágra,
soraim csak szaporodjatok!
Háborogjatok, ti csappantyús
és kalapácsfejű szótagok.
(Fazekas Anna nyomdokain jelen időben)
...ördög ül a vasgyékényén,
gonosz lelkű lusta fajta,
ezt a mesét Ő hadarta...
Sorsvers lyukas zoknira
Megy a fájós bal-láb,
és követi a társa.
Néha meg-megáll,
mert sajog a bokája.
Megtettem, mit ember csak tehetett,
messzire vonszolom most-már létemet.
Kérdések nélkül éltem: mint a vak,
de nem élhetek többé ily álmatag.