M. Laurens
(Ady Endre nyomdokain)
Hergelnek csak, de nem bírnak hittel.
Talpukat nyalatják csak a szelíddel.
avantgárd irkafirka
Lelegelhetetlen balettcipőt hajigálva
állt a kis kenguru a labdán sírva, kiabálva.
Teremtőm, ki mindenkit látsz,
S vigyázol a fákra, földre,
Növényre, tűzre, folyami kőre, -
Ugye, tudod, hogy nem vagyok rossz,
Csak apró, jelentéktelen törpe.
Két öregedő béka, a parti sásban ülve,
egymásra licitálva, jó-sorsát csepülte.
- Látja szomszéd mára ki se látszik fenekünk.
Szemétbe süllyedt ez a világ: úgy kell nekünk.
Emberforma mint én, de már-már éteri.
Ámbár ki megerősíthetné, nem leli.
Főleg, hogy Ön mindenképp erre vágyna.
Így hiú ábránd s tévedés ez álma.
Ma egy olyan világ vesz körül,
ahol gyanús, kinek lelke szép.
Ki tehetséges, az titkolja,
s gáncsoskodók elől félrelép.
Játszottunk mi papás-mamást,
nem ismertük még a blamázst,
homokvárat építettünk:
és még önzetlen szerettünk.
[sokadik ének]
AZ ÚR:
Te ember! Csak hallgatsz és állsz,
Dicséretemre szavakat nem találsz?
Vagy nem tetszik a gép, mit alkoték?
Nem tetszik a szabadság vagy a fék?
Arany János nyomán
Mennek, mennek,
Egyre mennek,
Legjobbjai e nemzetnek.
Iambosz vagy ahogy akarjátok
Cinóber sanzont szippant a ráma
káosszá töpped a honfi spirál
messzire foszló szerelmeimbe
vasbetont karcol az elmehatár.
Az igazság néha fáj!
Két majom egy szép napos délután
egymást bolházgatták odafenn a fán...
- Állj!... Állj!...
Mondjuk ez így túl profán...
kezdjük inkább elölről és újra tán:
Tehát!
ELÉGIA A HASZTALAN SZARKAZMUSRÓL
Csámcsogni való cinikusoknak
Csalódtam maró gúnyod hatalmában
mert kukacot találtam savanyú almádban
hiába utáltattam meg magam mindenki mással
jött egy görény ki vigasztalni sem átall
Egyszer csak születünk
Lesz lábunk s két kezünk
Sírunk és ordítunk
Hogy tudják itt vagyunk
Hopp...
Ma láttam az oktalan vak gyűlöletnek arcát:
Tekintete lángolt és szája mocskot fröcsögött.