Luci Ci
Nekem sosem kellett korona a fejemre,
sem gyémánt karkötő a kezemre,
és nem áll jól nekem
a fehér ruha,
a templomoktól engem
megüt a guta.
Egyszer volt,
hol nem volt,
született egy halandó.
S tudta jól,
jól tudta,
hogy az élet mulandó.
Vajon tényleg létezel?
Én elképzeltelek.
Gondolataim mérgezed,
korántsem vagy tökéletes,
de nekem jó leszel.
Egy kávésbögre az asztalon,
Hamutálban cigicsikkek,
Fáradtság az arcodon,
Szemeid a füsttől égnek.
Vihart keltő, kósza pillanat,
Midőn ledönti az ész az erős falat,
"Magam sem értem" gondolatok
Fejembe mászkálnak fel és alá,
Mint egy ideges ember,
Kinek már kora reggel felcseszték az agyát.
Lehet őszinteség
a hazugság börtönében?
Szabadság a rablánc
véres tükrében?
Szürkék a fellegek,
fejem felett kísérnek,
Istent játszó emberek
gyakran elítélnek.
Hogy ki volt ő nekem?
Szabadság vagy szerelem?
Magam sem tudom,
és már sosem jövök rá.
Mindenért te vagy a hibás,
persze, persze, vajon ki más?
Míg füstfelhőben pihenek
és nem fuldoklom a füstben,
fekete színű szívemen
a szivárvány néha színes,
néha pedig szürke.
És amerre a madár sem jár,
valahol háta mögött Istennek
van egy másik út,
melyet sokan nem is ismernek,
ami mellett csak észrevétlen elmennek.