Likay Kristóf
Úgy szeretnélek látni,
De nem mernék
Veled szembenézni,
Beletekinteni
Sokatmondó szemedbe,
És olvasni
Mi lenne, ha egyszer találkoznánk,
Talán csak állnánk, s néznénk egymás szemébe,
S köszönés nélkül távoznánk,
Vagy elkapnád tekinteted, mintha észre se vennél,
Vagy nem menekülnél a találkozástól,
Hanem odajönnél, s arcul csapnál, jutalmul...
Megint átfázott,
Átrázott a hideg,
Nincs kihűlve
A test, a lélek,
Még néha éltet,
S megélek
Arcod tükröződik vissza,
Nem te voltál, az üveg tiszta,
S hiányod árnya, vár ma...
20 éves leszek én,
"Meglepetés e költemény",
Csupán e hazug szavak,
Írják le igaz fájdalmamat,
Nincs már semmi, mi fájhat,
Semmi mi érzést kiválthat,
Bűnöm, hogy felejtek
Igaz szerelmet...
Egy kép volt csupán,
Egy percnyi látomás,
Az avart a szél végigfújta,
A halott utcák néma során,
Megtépte a fákat,
Leszaggatott megannyi ágat,
Egy kis piros levél szállt,
Leszakadt az ágról...
Te voltál minden,
A legszebb, a leggyönyörűbb,
A legcsodálatosabb,
A leglenyűgözőbb,
A legkisebb s a legnagyobb,
Te voltál minden...
Január volt, hideg fagyos tél,
Forró volt a szívem, mert benne égtél még,
Éreztem a testemben a fájdalmas percet,
S a tudatot, hogy elvesztettelek,
Nem voltál enyém, s ez még jobban fáj,
Csak röpke vágy maradt, s fagyos január.
1.
A Nap sugara lassan felszakítja a köd fátyolát,
A szívem lassan meggyorsítja a vérem folyását,
A Nap sugara arany színben fürdeti az aszfaltot,
A szívemből már minden kétség eloszlott,
Arany színben ragyog a még meg nem tett út,
Hátam mögött a tábor lassan elnémult