Ligeti Éva
Most havat vár a táj,
hömpölygő pelyhek özönét,
földekre takarót,
világnak mennyei zenét.
Érkezik a Télapó,
nagy a zsákja, belefér:
ölelés és szeretet,
csengettyűző nevetés
s a jóleső biztatás,
finom csoki, dicséret,
nyalókaszínű napok,
mitől édes az élet.
Fölöttünk az égbolt tiszta,
mint az őszinte tekintet,
fénye mindenen átragyog,
nemesíti a hitünket.
A végtelenített szeretet
forgatókönyvében megvagyon
írva a lényeg részletesen,
feltűnik mindegyik oldalon...
tikkasztó napok tűnnek el
a nyári ritmus megbotol
madárhang széllel felesel
dalában ott vagy valahol
Ki a kétezer-húszas éveken túllendül,
és az átfordulós hajóhinták egyikén
sem szegi a nyakát,
bár jóllehet, egyedül
kell átvészelnie...
Korán felébreszt a hajnali ragyogás,
a halkan szuszogó utca még olyan más,
bármerre is nézek, rezdületlen árnyak -
majd a változásra egyként reagálnak.
Mint a lángoló szénaboglya
perzselő tüze, olyan a nyár,
gyöngyöző bőröm beragyogja,
míg szuszog, nyög a szikkadt határ.
Míg háztetőkre száll a júniusi nyár,
a szabad ég alatt minden mozdulatlan,
kitárja végtelen szárnyát a tűzmadár,
átható suhogás érint láthatatlan.
Fölöttünk az égbolt tiszta,
mint az őszinte tekintet,
fénye mindenen átragyog,
és nemesíti hitünket.
Még fagyos időben is nyílnak a rózsák -
akár a végtelenségig kitartanak?
Ólomszürke felhők, égi haramiák
elrabolják a nappalok fényét...
Emlékszel, milyen volt tavaly a karácsony?
December meghittség érzését hintette,
bár bóbitás hó nem fehérlett a tájon,
sötét gondolatainkat feledtette.
Opál-homályú hajnal didereg,
dermedten kuporog az őszi táj,
himbáló ágról harmat lepereg...
Látod, a fasoron virág-ernyők nyílnak,
tavaszi bazár a csalogató sétány!
Bármerre tekintek, friss illatok hívnak,
madarak csivitjét
hallgatom most némán.