Lia Lombardy
Kis madaram, szállj ide a vállamra,
köszöntsük hát ezt a napot dalolva,
zengjük el, hogy milyen csodás az élet,
szeretet nélkül az ember nem élhet.
Attól leszek boldog,
ha rám nevetsz.
Attól leszek boldog,
ha ragyog a szemed.
Ne akarj senkinek megfelelni,
add mindig önmagad.
Ne erőltesd a boldogságot,
járd a saját utadat.
Nincs többé álmodozás,
nincs többé vágyakozás,
nincs többé reménykedés,
nincs többé hitegetés.
Nem az a fontos, amit a világtól kapok.
A lényeges, amit én a világnak adok.
Te nem szerettél engem igazán.
Csak a vágy, mi hajtott felém.
A forró, tüzes, égő lángolás.
Csak a vágy.
Reszket, vacog az egom.
Vajon megfelelek-e neked,
Úgy fogadsz-e el engem,
amilyen vagyok,
Feltétel nélkül.
Bennünk van az igazi boldogság
Elfogy az életem
Ellobban a lángja
Gyertyámat kétfelől égettem
De mindezt megbánni már késő, hiába
Habzsoltam az életet
Mindent azonnal akartam
Az egész világot felöleltem
Szorosan a karjaimba zártam...
Egy darabka életet, csak
Ennyit kérek még csupán
Uram, adj még egy kis időt nékem
Hisz annyi minden vár még rám
Egy darabka életet csak
Szerény kis kérésem ne tagadd meg tőlem
Kérlek, várj még kicsit
Ne siess úgy el vélem...
Talán egyszer megérted miért
Talán egyszer választ kapsz mindenért
Talán a sok álom valóra válhat
Talán a boldogság is beköszönt nálad
Talán
Talán
Talán egyszer megérted miért
Talán egyszer rájössz...
Elég már a hamis szavaidból,
Elég már a kényszeredett mosolyodból.
Már nincs rendben valami,
Hisz másként sugárzik a szemed,
Nem küld fénye melegséget nekem.
Sírj szívem
Csak sírj szívem
Tengernyi a bánatom
Engedd el nekem
Sírj szívem
Csak sírj szívem
Vajon az Életem
Jobbra fordul-e még nekem?