Lény Ede
Álom-bákom
Hamar, hamar gyertek, lányok!
Körbe-körbe-körbeálltok,
ha nevetnek is a srácok
fél szemükkel mindig rátok...
...de perfektségetekben a kukacoskodó
léha-Léna, mint gúzsba
köpött múzsa,
zúzza szét a szépségideálba vetett ágyat,
hányat kell még hazudni addig, hogy a szádat
elhagyja a szó, s
hirtelen elmenjen az az üzenet?
Megfenyegetett, hogy "Nem leszek a barátod",
ez nálam bevált. Na látod?
Így tud érvelni egy négyéves fiú,
életed, halálod,
terveid, esélyek
kétsége - kétségek...
nem elírás a cím, hanem...
Csak sodródom az árral,
olykor fennakadva a bérrel,
de eltelve a mával,
s nem aludva éjjel.
A szememben rózsa van meg sár is,
lelkendező lelkem félretart,
szerelmem csupán csak parafrázis,
kis csikar, mit a karma karma mart.
Unszerelmesvers
...mely elviszi álmotokat az éj leple alá.
Lesz benne happy end, (ami vicces végkifejlet)
depítlenítem a sztorim, naná!
- Szia, Édesapa, vettél nekem autót?
- Nem, mert nagyon szépet kaptál
tőlem, tudod, legutóbb...
- (akkor) Szia, édesapa, majd holnap is hívjál.
- De... de még, akarok, még... valamit még... várjál...
Álmodtalak tegnap, nem ritkát, de jót,
Egy hűs kertet, talpad alá bozonttakarót,
Bátor ebihalak, mik táncra invitáltak,
S egy ronda hernyó mászta meg szoknyádat.
Már, csak volt időben gondolunk egymásra,
mióta ráakadtunk fejenként egy s másra,
ahogy piócaként
szívtuk ki a másikból a lelket,
nem variáltunk vagy álltunk meg egy percet,
továbbléptünk,
s ezzel a lépéssel
szakítottunk...
Kialakított a stílusom
végre,
észre sem vettem, hogy
kész lettem,
és te
sem szóltál,
vagy nem figyelmeztettél,
szándékosan, vagy csak elfelejtettél?
De a követ maradt, leült az ágyadra
Durván belelépve legbelsőbb vágyadba,
Mert ilyenkor kezdesz Te igazán élni,
A takaró alatt már nem szoktál félni.
Nem is igaz, mert van.
Hihetetlen,
mégse igaz,
(kivéve, ha kinő a gaz)
dag emberek empátiája,
vajh` de jó lenne úgy lenni a világban,
hogy nem kötnek szembe, vagy
nem köpnek hátba,
sertepertélt sertés népek...
Fekszem
az exem mellett
- rég nem kapok Tőle mellet -
csak hideg tekintettel
ver engemet itten,
és nincs tekintettel
arra, hogy még nincsen
újabb kincsem.
Egy kisember irigysége
Amikor
David Garrett muzsikáját hallgatom,
Elhiszem, hogy David Garrett vagyok.
Elképzelem magam, ahogy hegedűt tartva
A színpad felé ballagok,
Közben olyan hangokat csalogatok elő
Egy kis fadarabból, mely minden gond-bajt lelő,
Elűzi a démonokat, elfeledteti, hogy mi, emberek...