Leéb Ferenc
...tudod, Pali bácsi,
ma este szobámban
szantálfa mécsest égetek.
Merengve bámulom a lángot,
ahogy lobog lelkedért. Érted.
Esik. Végre!
Friss szellő most ablakod virága.
Függönyöd lebben,
s a csend lelkemen
reménnyel tekint az ázó világra.
Ajtónak támaszkodom
az őszi napsütésben...
Jó. Jó ez a gyógyító meleg.
Fájó térdem s vállam süttetem,
mi, ha roppan, láncait csörgeti meg.
Itt maradtam...
Csendes, száraz, parttalan magányban.
Pedig nincs is igazán miért okolnom magam.
Haszontalan kis életem az idő konca már.
Visszanézni? Minek?
A semmit idézni kár!
Egy levelet sodor a szél.
Látod, az vagyok én.
Egy elsárgult levél,
amit elsodor a szél.
Ahol embernek érzed magad.
Ahol ismerik anyádat és apádat.
Ahol beszélni és járni tanultál.
Ahol kinőtt a szárnyad.
Egy senki vagyok.
Senkinek születtem.
Anyámnak gond, apámnak teher.
Nem várt gyerek.
Majd árva apa.
Anyám szerint a Sátán maga.
Ne bántsd a boldogtalant,
ki önnön nagyságában balgán vak!
Ne bántsd, mert öntelt álmait veszed el!
Neki így a jó! Neki így is megfelel.
Mikor lélekben hűtlen az ember,
a szív kicsit gyorsabban ver.
De a szépség legyőzi a bűntudatot,
és az ész már nem felel.
Ágyában feküdt erőtlen
s nem volt már semmi, mi minden volt addig.
Szemei távolba - lelke egyszerre mindenhova nézett:
Kéz a kézben járt már szellem és a végzet.
Anyám!
Hogyan szeresselek?
Miért kapok jóságomra epét és mérget?
Anyám!
Így hogyan szerethetnélek?
Nem is kell nekem ennél nagyobb öröm,
mint mikor szépségetekben csendben gyönyörködöm!
...csak, hogy leírjam még ezt és azt...
Létezésemben nem nyújthat vigaszt.
Teremtő gondolatban nincs kezdet és vég
- Másokkal ír tovább az Öröklét -