Lecsek Ilona (Ilpaki)
A bensőség virága szirmot bont,
aromája a lélekbe oson.
Piros és rózsaszín kavalkádja
az egész lényt így elvarázsolja.
Van, hogy padlóra küld az élet,
de fel kell állnod s továbblépned!
Érzések s érzelmek vonulnak,
hisz szívedben viharok dúlnak.
Rőt avartakarón pihenő léptek
kihallgatják a nesztelenség dalát,
játszva az ősz színeiről regélnek,
megismertetik az évszak zamatát.
Nem tudom elmondani, hogy mit érzek,
kitaszítottként kötődtem hiába...
Napnyugta telepedett a tájra,
bagoly száll a virágos faágra.
Hol fehér szirmok szépen csacsogtak,
közben mosolyogva felragyogtak.
Ősz asszonya pillekönnyű léptekkel halad,
leheletének palástja színes árnyalat.
Még a zöld levelek is behódolnak neki,
hisz az elmúlásuk így lesz majdan hercegi.
Néhol még zöld ruhában pompázik a természet,
átöletve elringat, ahogy szelíden nézed.
Sárga levelek sejtetik az ősz érkezését,
erdei ösvény feltárja a beszélgetését.
A színes nyárlopó bekopogtat,
s falevelek hajladozva intenek,
ölelő szellővel keringenek,
míg mosolya csalafintán csalogat.
Ébenfekete palást halványulása,
a planéták villódzó fényözöntánca,
így sziporkázó létét még megvillantja,
az időszak pillanatát búcsúztatja.
Mint illanó füst, az idő elpárolog,
s nem marad más, mint egy gyertya csonkig égve,
de voltak s vannak és lesznek még páholyok,
az élet kis pillanatainak fénye.
A pipacstenger hullámzón hajlik,
amint a lemenő Nap aranylik.
Nesztelenség honol e vidéken,
harmónia megnyugvás hitében.
Tetteidet csak a szeretet vezérli,
míg a másik csak az idődet fecsérli.
Értelmetlen, hiszen jól tud feleselni,
míg próbálod őt meggyőzni s felemelni.
Feszült káosz tobzódik az agy berkeiben,
események lángja lubickol ereiben,
tudatalatti erősen s mélyen dolgozik,
amint a sebzett szív jajdulva tiltakozik.
Az univerzum hatalmas fényessége
lélekvirágok létének ékessége.
Hol minden lélek kap egy ajándék utat,
hogy megélhessék s elérjék a céljukat.