Lecsek Ilona (Ilpaki)
Érzem, hogy megáll az idő kereke,
és vánszorog az óra mutatója.
Agyamban koncepció tömkelege,
ismeretlen tények nagy kutatója.
Pilláimat lassan kitárom,
vizsgálom, ez az én világom?
Csodálkozom s gyorsan bezárom,
azért ezt furcsának találom.
Üde s illatozó rózsák mesélik,
csodálatos és életvidám lélek
a fény felhőtlen ösvényére lépett,
mit bú s fájdalom szirma lágyan érint.
Apró, fénylő hópelyhek libegve ringnak,
és boldog mosollyal egymáshoz simulnak.
Pihe-puha fehérség,
vakító fényű szépség.
Belepi az egész tájat,
biztosít boldog órákat.
Kelekótya szél levelekkel játszik,
és felborzolja a szunnyadó avart.
Hőmérséklet ingadozva hullámzik,
okozva testben és lélekben zavart.
Csillagok fénye villódzik éjszaka,
így az elme társtalan kalandozó.
Valóság s álom meghitt időszaka
töprengőn egy hatalmas álmodozó.
Pirkadatkor az ébredő napsugár
merészen betekint az ablakon,
hol a kávé illata, mint a futár,
a számlák közt kering az asztalon.
mesés vers
Élt egyszer egy róka koma,
más volt, mint a többi róka,
árva volt, és nagyon félénk,
így mesélte a nyúlnépség.
Hallod, a némaság szava feljajdul,
a lélek iszonyú fájdalma tarol,
a szétzúzott szív ebbe belesajdul,
s a szeretet csillaga sírva dalol.
A tikkasztó éjben egy kóbor szellő
kacéran érintette a nő haját,
majd végigkúszva testén, mint egy sellő,
lenge ruhájának domborulatát.
Tudod, most kába minden gondolat,
elmém keresi azt a fontosat,
cikázó kérdések sokasága,
miértek válaszolatlansága.
Álmosan ébredő hajnal még ásít,
mert a felhők rejtik a nap sugarát,
bár ő fényével erősen világít,
érzékeltetve e nap sugallatát.
Kopár szirteken lépkedve
haladnak ők reménykedve.
Korgó gyomruk hahotázik,
medvecsalád ott portyázik.