László Orsi
Úgy várom már az első találkozást,
de titokban azért nagyon félek...
Nem tudom elképzelni, hogy egyszer
belőlünk két különálló test lesz.
Tíz év sok idő, de melletted egy pillanat,
Ilyen, ha az ember szereti a másikat.
Elfogytak a szavaim... nem
tudom, hogy mit mondhatnék.
Nincs rá szó, ami leírná, hogy
az anyaság mennyire szép.
valakiért én imádkoztam,
ki nekem oly fontos volt,
ki egy tavaszi napon a
felhőkre fájdalmat horgolt
Amije van, arra a legbüszkébb mindenki,
Nekem csak TE vagy ez a valami!
Leírnám én, hogy mit jelentesz nekem,
De erre még szavakat eleget nem leltem.
Isten áldja meg mind a két kezedet,
Hisz tőled kaptuk a legnagyobbat: az életet!
Köszönjük a sok áldozatot, amit hoztál,
Hogy az életre minket mindig bátorítottál!
Én Istenem, jó Istenem,
Köszönöm az életemet,
És hogy ilyen jó lettem,
Csak neked köszönhetem.
Kedves szülészorvosok,
Most figyeljetek ránk,
Nektek szegezi sok nő
Követelésük sorát.
Minden olyan más
karácsony tájékán,
szeretet honol
szerte a világon.
Egy negyed évszázada annak már,
Hogy Isten az életre méltónak talált,
Ma van pontosan huszonöt éve,
Hogy lettem a télnek hű szerelmese...
Mikor kicsi voltam, még nem tudtam,
honnan és miért jöttél, csak elfogadtam.
Aztán úgy elrepültek fölöttünk az évek,
minden nehézség ellenére szeretlek téged.
Nem megyek én a temetőbe ki,
Koszorút sem vonszolok a sírig,
A gyertyát is itt gyújtom meg az asztalon,
Mit számít ma, hogy kinek a sírjánál van nagyobb,
Nekem nem hoz megnyugvást egy betonkő...
Asszonyoddá tett engem Isten,
Téged kerestelek eddigi éveimben.
Eltelt azóta két simogató ősz,
Mióta a szerelem minket összeköt.